Félelmetes üzenetet küldött a világnak a kínai elnök: senki sem állíthatja meg
„Senki sem állíthatja meg Kína újraegyesítését Tajvannal” – jelentette ki kedden újévi beszédében Hszi Csin-ping.

Ezzel a kínai elnök
nyíltan figyelmeztette
a Peking által függetlenségpártinak tartott, de a 23 millió lakosú szigeten kívül lévő erőket is. „A Tajvani-szoros két oldalán élő emberek egy családot alkotnak. Senki sem szakíthatja szét a családi kapcsolataikat, és nem állíthatja meg a nemzeti újraegyesítés történelmi tendenciáját” – jelentette ki a CCTV állami műsorszolgáltató által közvetített újévi beszédében.
Félelmetes üzenetet küldött a világnak a kínai elnök
Az elmúlt esztendőben Peking fokozta a katonai nyomásgyakorlást Tajvan közelében, hadihajókat és repülőgépeket küldött szinte naponta a sziget körüli vizekre és légtérbe, amit tajvani vezetők Kína katonai jelenléte elfogadtatására irányuló kísérletnek minősítenek.
Kína saját területének tekinti Tajvant, amelynek kormánya ugyanakkor elutasítja a pekingi követeléseket, és kitart amellett, hogy csak a saját népe dönthet a jövőjéről, Pekingnek pedig tiszteletben kell tartania a nép választását.
Tavalyi újévi beszédében Hszi Csin-ping kijelentette, hogy „elkerülhetetlen Kínának Tajvannal való újraegyesítése, a két oldalon élő embereket a cél iránti közös érzelemnek kell összekötnie, és osztozniuk kell a kínai nép megújulásának dicsőségében”. Ez tehát egy fokkal árnyaltabb üzenet volt a világnak a mostaninál.
Az idei évben továbbra is nagy volt a feszültség a Tajvani-szorosban, különösen azután, hogy a Peking által szakadárnak tartott Laj Csing-töt választották meg elnöknek. Decemberben Kína felvonultatta a haditengerészetét Tajvan körül és a Dél-kínai-tengeren, miután Laj csendes-óceáni utazása során megállt Hawaiinál és az Egyesült Államok fennhatósága alatt lévő Guam szigetén.
A Tajvan részére történő amerikai fegyvereladások szintén rontottak Peking és Washington viszonyán.
Kína bejelentést tett: az egész világ irigykedve nézi
Kína várhatóan az ideihez nagyjából hasonló növekedési célt tűz ki 2025-re.


