Globális dolgozói létszámának 5 százalékát ereszti szélnek a BP – közölte csütörtökön az olajtársaság, amely a költségek csökkentésével és a befektetői bizalom visszanyerésének fontosságával indokolta a lépést.
A leépítésekről szóló belső jelentés, amely a Reuters birtokába került, arról ír, hogy 4700 dolgozó és 3000 külsős munkatárs pozíciója szűnik meg idén. A cég vezérigazgatója, Murray Auchincloss tavaly arról beszélt, hogy a költségeket legalább 2 milliárd dollárral kívánja csökkenteni 2026 végéig, hogy javítsa a cég eredményét, és elaltassa a vállalat energiaátmenetével kapcsolatos befektetői aggályokat.
A cégvezető igyekszik a befektetői bizalmat is visszanyerni, miután elődje, Bernard Looney távozni kényszerült a cégtől, amikor kiderült, hogy beosztottjaival titkos viszonyba keveredett.
A leépítések pontos megoszlását nem közölték, de egy másik, a cég technológiai részlegét vezető Emeka Emembolu által küldött dokumentum szerint
ezerszáz álláshely a redundanciák felszámolásával fog megszűnni, brit és amerikai feladatokat csoportosítva át Magyarországra, Indiába és Malajziába.
Az olajtársaság részvényei alulteljesítették a versenytársakét az elmúlt évben ugyanis 5 százalékot vesztettek értékükből, akárcsak a francia TotalEnergiesé, miközben a Shell 5,5 százalékot, az Exxon pedig 14 százalékot erősödött. Anchincloss, aki egy éve vezeti a céget, a február 26-i befektetői napon mutatja be új stratégiáját.
A cégvezető már tett jelentős lépéseket, hogy visszafordítsa az olajtól és gáztól elforduló stratégiát. Ennek keretében igyekszik a cég kitettségét csökkenteni a megújuló energiák felé. Ugyanakkor a múlt hónapban a BP a japán JERA áramszolgáltatóval megállapodott a világ legnagyobb offshore szélszolgáltatójáról.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.