Január 1-jétől ingyenessé vált a tömegközlekedés Belgrádban. A szerb főváros ezzel az első olyan – több mint félmillió lakosú – európai város lett, ahol ingyenesen használhatják a tömegközlekedést az utasok. A helyiek többségükben örömmel fogadták a változást, akadnak azonban kétkedők – számol be a Pannon RTV.
Belgrádban csaknem 1,7 millióan élnek, és a személyautók széles körű használata napi szintű közlekedési dugókat okoz. Az ingyenes tömegközlekedésre vonatkozó intézkedés remélhetően a légszennyezettség csökkenéséhez vezethet a városban, ami az egész országra ráfér: a Világbank szerint Európában Szerbiában a legmagasabb az egy főre jutó, szennyezéssel összefüggő halálozás.
A levegő minőségét világszerte figyelő svájci IQ Air szerint nemrégiben még Belgrád levegőjét találták a világon a legszennyezettebbnek. Az elemzés kiemeli a város magas szállópor- (PM2,5) szintjét, aminek az egyik fő oka a gépjárművek kibocsátása, az ipari tevékenység és a lakossági fűtés, további hozzájáruló tényező lehet a régi, elavult járművek használata és a kevés zöldfelület.
Az ingyenes tömegközlekedés egyébként nem példa nélküli, több európai városban bevezették a forgalom csökkentése és a környezettudatosság növelése érdekében.
Magyarországon nincs olyan város, ahol teljesen ingyenes lenne a tömegközlekedés, igaz, a tavalyi tarifareformokkal országszerte sokaknak lett olcsóbb az utazás. A 14 év alattiak és a 65 felettiek 2024 márciusától ingyenesen közlekedhetnek országszerte, a diákok pedig a teljes árú bérletek 10 százalékát fizetik csupán.
A Budapest-bérlettel történt összehangolást követően a fővárosiak is elégedettségüket fejezték ki, de az itteni autósokat csúcsforgalomban rendszeresen kísértő dugókat ezek a változások sem oldották meg. Az említett, légszennyezettség alapján összeállított IQ Air listán Budapest nagyjából a vizsgált 124 nagyváros középmezőnyében, a 74. helyen áll, ám távlatilag itt is érdemes megfontolni a tömegközlekedés ingyenessé tételét.
Belgrádban tizenegy villamosvonal, nyolc trolibuszvonal és mintegy kétszáz buszjárat létezik, és évek óta tervezik az első metróvonal kiépítését. Eddig a tömegközlekedési eszközökön a 90 percig érvényes jegy 50 dinár – hazai fizetőeszközre átszámolva mindössze 175 forint – volt, a napijegy 120, a hetijegy pedig 800 dinárba került. A havi bérlet ára 2200, vagyis forintban alig több mint 7700, az éves bérleté 24 ezer dinár volt.
A vajdasági magyar portál szerint korábban SMS formájában is lehetett jegyet vásárolni a járatokra, ám mindez már a múlté: az új év kezdetétől mindenki ingyenesen utazhat a szerb főváros tömegközlekedési járatain, igaz, csak a helyiek, a turisták a hírek szerint nem részesülnek a kedvezményből.
Az ingyenes tömegközlekedésről szóló változtatást nagyrészt örömmel fogadták a lakosok, de vannak, akik mégis gyanakvóan állnak hozzá. A Pannon RTV által megkérdezettek egy része attól tart, hogy mivel a változás tetemes költségvetési kiadással jár, lehet, hogy idővel – a méretes hiány miatt akár már jövőre – visszaállíthatják a fizetős közlekedést.
Mások szerint előbb a szolgáltatás minőségén kellett volna javítaniuk az illetékeseknek. A tömegközlekedésben használt járművek közül sok elavult, és megtörténik, hogy kigyulladnak vagy szétesnek. Volt, aki egyenesen azt mondta:
szerinte inkább fizetni kéne, de legyen minőségi a szolgáltatás. Cseréljék le a járműveket, és legyen sokkal színvonalasabb a tömegközlekedés.
Úgy tűnik, a helyiek nyitott kapukat döngetnek: a kezdeményezés bejelentésekor Slobodan Stojkovic polgármester arról tájékoztatott, hogy 2027-ig korszerűsítik a tömegközlekedést. Bár december 1-jén a polgármester még az autóbusz-, villamos- és trolibuszflotta teljes megújításáról beszélt, ezt néhány héttel később egy önkormányzati ülés követte, ahol váratlanul egy olyan napirendi pontot tárgyaltak, amely a trolibuszhálózat teljes megszüntetését javasolta.
A Magyarbusz.info úgy tudja, hogy ezzel hamarosan véget ér egy korszak Szerbia fővárosában: Belgrád városi közgyűlésének képviselői úgy döntöttek, hogy 78 év után, várhatóan 2025 második felétől megszüntetik a helyi trolibuszüzemet. A közgyűlés döntésének indoklásban az áll, bár a trolibusz-közlekedés gazdag múlttal rendelkezik a Duna és a Száva találkozásánál fekvő városban, de súlyos problémákkal is küzd: a járművek és a berendezések elavultak, a rendszer pedig nem elég hatékony.
Belgrád jelenlegi trolibuszflottája 92 járműből áll, a közlekedési portál úgy tudja: jelen állás szerint a trolibuszok helyét akkumulátoros villanybuszok veszik át a kiszervezett járatokon, amelyeket egy magánvállalkozó fog üzemeltetni a következő húsz évben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.