A Lego az elmúlt években jócskán megnövelte a Botanical- és Architecture-szettek számát, ennek pedig a vásárlók csak örülnek, ugyanis tavaly is kimagaslóan nagy volt az érdeklődés irántuk. A tavaly kiadott Notre-Dame és a 2023-ban érkezett Természettudományi Múzeum is hamar közönségkedvenccé vált, az Architecture-sorozatban pedig már rég találkozhattunk kastélyokkal, melyek nagy valószínűséggel szintén rögtön elrabolnák a Lego-rajongók szívét.
Új információk szerint a Lego Németország egyik legtöbbet felkeresett kastélyával gyarapíthatja kínálatát: ez nem más, mint a Neuschwanstein-kastély. A mesébe illő palota a 19. században épült, II. Lajos bajor király építtette magának, gyerekkori álmának megvalósításaként. A Neuschwanstein kastély meseszerű megjelenése ihlette részben a Disneylandben található Csipkerózsika-kastélyt, valamint a Hamupipőke mesében lévő palotát is.
A szivárgás szerint a Neuschwanstein kastély 3455 darabos lesz, és idén augusztusban jelenik meg.
Ha abból indulunk ki, hogy a Lego Notre-Dame 4383 darabos és 94 990 forintba kerül, akkor a jogdíjaktól függően a Neuschwanstein kastély ára is 80-90 ezer forint körül lehet. Az Architecture-sorozat legutóbbi darabja a Trevi-kút volt, amely szintén azonnali sikert aratott.
Úgy tűnik, hogy 2025-ben megdőlhet az Ultimate Collector-sorozatban (UCS) megjelent, 7541 darabos Ezeréves Sólyom rekordja, ugyanis jelenleg ez a legtöbb építőkockával rendelkező legószett. Noha darabszámra az AT-AT birodalmi lépegető sincs sokkal lemaradva, de az Ezeréves Sólyom méreteiben is nagyobb. A Falconbricks már többször is megbízható információkkal szolgált még meg nem jelent legószettekkel kapcsolatban, most pedig egy igen meglepő állítást tett: a szivárogtató szerint nem kevesebb, mint ezer dollárért fogják piacra dobni az Ultimate Collector-sorozatban az új Halálcsillag-szettet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.