Svájc nem kér a szigorúbb klímacélokból
A svájci választók egy népszavazáson elutasították a szigorú kibocsátási határértékeket és az éghajlatvédelem fokozására irányuló felhívást, mivel attól tartanak, hogy visszafogják a gazdaságot – írja a Bloomberg.

A svájci Zöld Párt ifjúsági szárnya által indított, úgynevezett környezetvédelmi felelősségvállalási kezdeményezést a választók mindössze 26 százaléka támogatta a vasárnapi kormányzati előrejelzés szerint. A terv többek között azt javasolta, hogy a fogyasztás révén kibocsátott üvegházhatású gázokat a következő tíz évben a 2018-as szint 10 százalékára csökkentsék.
A szavazást megelőző közvélemény-kutatások már előre jelezték a vasárnapi eredményt; a lakosság többsége túl nagynak ítélte az intézkedés gazdasági költségeit. Egy felmérés szerint a polgárok a munkahelyek és a jólét elvesztése miatt aggódnak, és a svájci vállalatok versenyhátrányától tartottak. Svájc egyébként már rendelkezik hasonló tervvel, ez 2050-re tervezi a klímasemlegesség elérését.
Svájc: a közvetlen demokrácia napirenden tartja a szélsőséges témákat is
A svájci közvetlen demokrácia rendszere – amelyben a polgárok évente akár négyszer is szavaznak politikai kérdésekről – nagyobb befolyást biztosít a fiatal politikusoknak, mint máshol. A javaslatokat a szavazóurnáknál elutasíthatják, de a közvitát így is alakítják – mondta Stefan Legge, a St. Galleni Egyetem professzora.
Svájcban gyakori, hogy a különböző politikai táborok szélsőséges követelésekkel indítanak szavazási kampányokat
– mondta Legge. „Ha nem is nyernek a szavazáson, a téma legalább naprendre kerül” – tette hozzá.
A népszavazások azt is lehetővé teszik a fiataloknak, hogy a nemzeti politika következő generációs vezetőiként pozicionálják magukat, ami további ösztönzést ad az ilyen kezdeményezések elindítására.