Máris puhulhattak a Kanadára kivetendő vámok, jön Trump bejelentése
Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint szerda délután jelenti be a Kanadából és Mexikóból érkező termékekre kivetett vámok új mértékét. Az autóipar és egyéb ágazatok számára könnyítések érkezhetnek a korábbi tervekhez képest – közölte Howard Lutnick kereskedelmi miniszter szerdán a Bloomberggel.

Nem mindenre lesz megemelt amerikai vám
Az elnök megfontolja, hogy a piac mely részeinek adjon könnyítést. Míg egyes kategóriákban érvényesül a 25 százalékos vámemelés, addig másokat kihagynak belőle – magyarázta Lutnick, és sejtelmesen hozzátette: lehet, hogy csak az autókat, de lehet, hogy más termékeket sem érint majd a vámemelés.
Az amerikai miniszter hangsúlyozta, hogy a jelenlegi vámintézkedéseket többek közt azért hozták meg, hogy gátat szabjanak a fentanil kábítószer beáramlásának. Ebből az okból kifolyólag az Egyesült Államok áprilisban egy különálló és szélesebb körű kereskedelmi intézkedéscsomagot is meghoz.
Lutnick utalt arra, hogy az április 2-án esedékes szélesebb körű felülvizsgálatba olyan áruk is bekerülhetnek, amelyek most könnyítéseket kapnak.
A tárcavezető szerint a kormányzat fontolóra veszi a vámok mérséklését az olyan konkrét termékek esetében, amelyek megfelelnek az USMCA-megállapodásban foglalt szabályozásoknak. Ezt a kereskedelmi megállapodást Donald Trump hívta életre az első ciklusában Kanadával és Mexikóval az államok kereskedelmi kapcsolatát korábban szabályozó NAFTA helyett.
Lutnik úgy tudja, hogy a három nagy amerikai autógyártó – a Ford Motor, a General Motors és a Stellantis tulajdonában álló Chrysler márka – megfelel az USMCA szabályainak.
Korábban ezek az autógyártók ellenezték Trump vámpolitikáját, és arra kérték az elnököt, hogy álljon el attól, mivel beszállítóik egy része is a költségemelő intézkedések alá esett volna.
Frissítés:
A Bloomberg bennfentes információja szerint a nagy amerikai autógyártók vezetői kedden amerikai kormányzati tisztviselőkkel találkoztak és kérésükre
egy átmeneti egy hónapos haladékot adhatnak számukra a Mexikóból és Kanadából importált termékekre.
A Ford Motor, a General Motors és a Stellantis vezetői szerdán a Fehér Házba látogatnak egy újabb megbeszélésre a vámkönnyítésekről.
Az autógyártók és szakértők arra figyelmeztettek, hogy egy 25 százalékos vám miatti költségnövekedés szinte azonnal több ezer dollárral emelheti az autóipari árakat, és szétzilálhatja az ellátási láncokat.


