Párizs újabb fegyverszállítmányt küld Ukrajnába – az oroszok kontójára
Sébastien Lecornu francia védelmi miniszter összesen 195 millió eurós keretet kapott arra, hogy fegyvereket küldjön a háború sújtotta Ukrajna védelmére. A befagyasztott orosz vagyonok kamatait egy uniós döntés alapján felhasználhatják erre a célra. A tárcavezető a La Tribune Dimanche című hetilapban vasárnap megjelent interjújában a 155 milliméteres lövedékek és az AASM siklóbombák átadását vetítette előre, mint a fegyverszállítmány legnagyobb tételt képviselő elemeit.

Utóbbiakkal a Kijevnek átadott francia Mirage 2000-es vadászgépek lesznek képesek csapást mérni az ellenséges célpontokra. Egyszersmind a hadviselt AMX-10RC harckocsik és a páncélozott harcjárművek (VAB) lecserélését is felgyorsítják. Sébastien Lecornu
- a lőszereket
- és az elektronikus hadviselést
nevezte a következő évek első számú prioritásaként, amikor a védelmi költségvetés kiadási oldalán a legfontosabb feladatokat listázzák. A következő a fontossági sorrendben a hadsereg drónokkal való felszerelése és robotizálása – tette hozzá a miniszter, kiemelve a mesterséges intelligenciát és a világűr jelentőségét.
Elengedhetetlen a fegyveripar gyártási kapacitásainak növelése, a termelés felgyorsítása
– húzta alá. Itt példaként a Dassault Aviation fegyvergyártót említette, amely célul tűzte ki magának, hogy 2026-tól havonta négy-öt Rafale-z vadászbombázó repülőgépet szállít le, szemben a 2024-es kettővel, tekintettel az elkövetkező időszakban jelenthkező potenciális igényekre.
Fegyverszállítmányok, partnerségek, újrafegyverkezés
A miniszter emellett meg akarja duplázni az AASM siklóbombák, valamint az MBDA által kifejlesztett Akeron MP páncéltörő rakéták gyártási ütemét. Ennek elérése érdekében ipari partnerségek jönnek létre olyan vállalatok között, mint a Thales vagy az EOS, elsősorban a drónok esetében – mondta a miniszter.
A nemzeti újrafegyverkezés a francia védelmi miniszter szerint az európai kontinens békelogikájának következménye.
Amit mi javasolunk, az nem háborús erőfeszítés, hanem védelmi erőfeszítés. Mert nem vagyunk háborúban. Éppen ellenkezőleg, mi a békét akarjuk garantálni. Ennek pedig a legjobb módja egy olyan védelmi felszereltség, amely bármikor készen áll, szuverén és autonóm
– fogalmazott Lecornu a távirati iroda ismertetése szerint.


