BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A britek hatalmas orosz vagyont zároltak a háború kezdete óta – erre költheti Ukrajna a kölcsönt

Már több mint 25 milliárd font értékben zárolt orosz vagyont a brit kormány. A háború miatt elkobzott összegből adott London kölcsön Ukrajnának. A rendhagyó konstrukció miatt Kijevet nem terheli visszafizetési kötelezettség.

A brit kormány eddig több mint 25 milliárd font (csaknem 12 ezermilliárd forint) értékű orosz pénzügyi eszközt zárolt az orosz–ukrán háború miatt Oroszországgal szemben elrendelt szankciók részeként – jelentette be vasárnap a londoni pénzügyminisztérium. A tárca a pénzügyi szankciók érvényesítéséért felelős minisztériumi hivatal (Office of Financial Sanctions Implementation, OFSI) éves összesítését ismertető tájékoztatásában kiemeli, hogy Oroszország még soha nem szembesült olyan mértékű szankciókkal, amelyeket Nagy-Britannia és szövetségesei az ukrajnai háború kezdete óta foganatosítottak.

orosz-ukrán háború
A háború kezdete óra Nagy-Britannia 12,8 milliárd fonttal támogatta Ukrajnát / Fotó: Genya Savilov / AFP

A minisztérium adatai szerint a büntetőintézkedések több mint 400 milliárd dollár pénzforrástól fosztották meg Oroszországot, ami mintegy négyényvi orosz katonai költségvetésnek felel meg.

A brit kormány a zárolt orosz pénzügyi eszközök hozamából 2,26 milliárd font (1080 milliárd forint) értékű hitelkeretet állított össze Ukrajnának hadianyagok beszerzésére, és a minap folyósította a hitelcsomag első 752 millió fontos részletét. A hitelmegállapodást Rachel Reeves brit és Szerhij Marcsenko ukrán pénzügyminiszter írta alá a brit kormány által az ukrajnai rendezés ügyében március elején összehívott londoni csúcsértekezleten.

A hitelcsomagot a szankciók alapján zárolt orosz szuverén vagyoneszközök hozamából törlesztik, így Ukrajnát a kölcsön után nem terheli visszafizetési kötelezettség.

A háborús károk megtérítése Oroszország kötelessége a briek szerint

A brit kormány álláspontja szerint a nemzetközi jog egyértelműen kötelezi Oroszországot az általa Ukrajnának okozott háborús károk megtérítésére, így felhasználhatók a zárolt orosz vagyoneszközök Ukrajna pénzügyi támogatására.

London többször hangsúlyozta, hogy a kölcsön nem a befagyasztott orosz tőke elkobzását jelenti.

Nagy-Britannia az orosz–ukrán háború kezdete óta 12,8 milliárd font (több mint 6100 milliárd forint) katonai, gazdasági és humanitárius támogatásra vállalt kötelezettséget Ukrajna számára, és ígéretet tett arra, hogy évente 3 milliárd font értékben támogatja az ukrán fegyveres erőket, amíg erre Ukrajnának szüksége van.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.