Donald Trump közölte, hogy várakozásai szerint hamarosan aláírják az Egyesült Államok és Ukrajna közötti, az ukrán kritikus nyersanyagokra vonatkozó bevételmegosztási megállapodást.
Trump a kabinetülés előtt újságíróknak azt is elmondta, hogy az Egyesült Államok tárgyalásokat folytat Ukrajnával arról a lehetőségről, hogy amerikai vállalatok tulajdonába kerüljenek ukrán erőművek – írja a Reuters.
Jelenleg a területekről tárgyalunk. Kijelölési vonalakról beszélünk, erőforrásokról, az erőművek tulajdonjogáról. Vannak, akik azt mondják, az Egyesült Államoknak kellene tulajdonolnia az erőműveket, mert megvan hozzá a szakértelmünk
– fogalmazott Trump. Egy amerikai delegáció vasárnap ukrán tisztviselőkkel, hétfőn pedig orosz illetékesekkel találkozott Rijádban, Szaúd-Arábiában. A megbeszélések főként a fekete-tengeri tűzszünet kérdésére összpontosítottak, de Trump szerint más témák is előkerültek, miközben azon dolgozik, hogy véget vessen Oroszország három éve tartó háborújának Ukrajna ellen.
Trump korábban úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok nagyon rövid időn belül megköti a ritkaföldfémek kitermeléséről szóló megállapodást Ukrajnával. Az elnök egy fehér házi eseményen hangsúlyozta, hogy Ukrajna komoly értékkel rendelkezik a ritka ásványokat tekintve, amit az Egyesült Államok nagyra becsül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.