Akár az amerikai import több mint felén hajlandó csökkenteni a vámokat India, cserébe azért, hogy mentesüljön Donald Trump amerikai elnök április másodikára ígért reciprocikus vámjai alól.
A 23 milliárd dollár értékű amerikai termékre vonatkozó vámok könnyítése ugyanis az indiai kormány belső számításai szerint az ország Egyesült Államokba tartó kivitelének 87 százalékára rakódó terheket előzhet meg, ami 66 milliárd dollárt ért – írja a Reuters. Egy esetleges megállapodás során a világ legnépesebb országa az amerikai import 55 százalékán csökkentené a vámokat, melyek jelenleg 5 és 30 százalék között mozognak. Ezen, 23 milliárd dollárt érő importon Újdelhi hajlandó jelentősen csökkenteni a vámokat, vagy akár azokat teljesen el is törölni.
Amikor Narendra Modi februárban az Egyesült Államokba látogatott, felmerült egy kereskedelmi megállapodás lehetősége is, és
India több amerikai termék vámját is csökkentette, például a nagy értékű motorokét vagy épp a bourbon whiskyét, ám ezek inkább csak szimbolikus lépések voltak.
Brendan Lynch, az Egyesült Államok kereskedelmi képviselőjének Dél- és Közép-Ázsiáért felelős helyettese kedden egy delegáció élén Indiába érkezik, ahol megvitatják a vámok kérdését is.
Az indiai kormány döntése még nem végleges és a széles körű vámcsökkentés helyett elképzelhetők szektorális változások vagy épp termékenként változó döntések is. Noha Modi az elsők között gratulált Trumpnak győzelme után és a két vezető között jó a kapcsolat, az amerikai elnök többször is azzal vádolta Indiát, hogy visszaél a vámokkal, sőt vámkirálynak is nevezte az országot. A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) adatai szerint az amerikai termékeket 12 százalékos kereskedelmi mennyiségekkel súlyozott vám terheli, míg fordítva ez csak 2,2 százalék. Az amerikai kereskedelmi deficit Indiával szemben 45,6 milliárd dollár.
Újdelhi 6 és 10 százalékkal emelkedő vámokkal számol a gyöngyök, az ásványi üzemanyagok, gépek, bojlerek és elektromos eszközök esetén, melyek együtt több mint az ország Amerikába tartó exportjának a felét teszik ki, amennyiben Trump meglépi a reciprocikus vámokat. Ugyanakkor
a legnagyobb gondot ezek a vámok a gyógyszerek és az autók terén jelentenék, mert ezen iparágak 11 milliárd dolláros exportja a leginkább kitett az amerikai piacnak.
Az indiai kormány szerint Trump vámjaival Indonézia, Izrael és Vietnám nyerne az ország kárára.
Bár India hajlandó engedményeket tenni, több vörös vonalat is meghatározott, így a hús, kukorica, búza és tejtermékek esetében fennálló 30-60 százalék közötti vámokból nem kíván engedni. Csökkenhetnek viszont a mandulát, pisztáciát, zabot és quionát sújtó terhek. A gyakorlatban most 100 százalékot is meghaladó autóvámokat India csak fokozatosan csökkentené.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.