Bár a világjárvány okozta fennakadások sokunk számára már a múlt homályába vesznek, a légiközlekedés ágazata még mindig nem heverte ki teljesen a hatásait. Az ellátási láncok nem működnek megfelelően, és az új repülőgépek szállítása jelentős késéseket szenved, pedig a növekvő utasforgalom miatt szükség lenne a flotta bővítésére. Mivel a légitársaságok kénytelenek hosszabb ideig üzemeltetni a repülőgépeket, egyre többen döntenek a régi repülőgépek felújítása, belső terének, kabinjának korszerűsítése mellett – számolt be a Euronews.
Az utóbbi hónapokban egyre több nagy légitársaság is bejelentette, hogy jelentős összegeket fektet régi gépeinek belső átalakításába. Az Air France például 2025 végéig teljesen átalakítja Airbus A330-asainak kabinjait, új business class ülésekkel, prémium economy szekcióval és megújult dizájnnal. Hasonló lépéseket tett a Lufthansa, a British Airways és több ázsiai légitársaság is.
A Euronews azt írja, az Egyesült Arab Emírségek egyik nemzeti légitársasága, az Etihad Airways nemrégiben arról számolt be:
körülbelül 1 milliárd dollárt, azaz mintegy 373 milliárd forintnak megfelelő fordít Boeing 777-es és 787-es repülőgépeinek felújítására, mivel az új gépek érkezése túl sokáig tart. Az Emirates még ennél is tovább megy, és 5 milliárd dollárt azaz 1865 milliárd forintnyi összeget költ gépei új belső kialakítására.
Igaz az Emirates és az Etihad milliárdokat költ az új belső terekre, de nem valószínű, hogy ezeket kipróbálhatjuk, hacsak nem repülünk távolabbra.
Jó hír azonban, hogy a légitársaságok nem csak a nagyobb távolságokra utazókra gondolnak: többen is jelentős felújításokat végeznek kisebb gépeiken is. Jelenleg például a Finnair 12 darab Embraer E190-es repülőgépből álló flottáját újítják fel, amelyek átlagéletkora 16,8 év. Ezeket a gépeket regionális partnerük a Norra üzemelteti, és némelyikük már a 19 éves kort is elérte, ám a korszerűsítésnek köszönhetően ezt alig lehet észrevenni.
Az Euronews Travel megtekinthette, hogy milyen munkákat végeznek el régi repülőgépeken annak érdekében, hogy újnak tűnjenek, és kiderítette, hogy a felújítások miféle többletet nyújtanak ezzel az utasok kényelmén kívül. Mint írták,
a kabinfelújítás a padlótól a mennyezetig tartó teljes átalakítást jelenthet: új üléseket, modern világítást, új tárolókat és csúcstechnológiás fedélzeti rendszereket építenek be, amellyel a régi gépek is megközelíthetik az új repülőgépek színvonalát.
Az új ülések például ergonomikusabb kialakításúak, vékonyabbak és könnyebbek, de ugyanakkor több lábteret biztosítanak. Az utasélményt tovább javítják a modern világítási rendszerek, az USB-töltőpontok, a wifi-hozzáférés és a frissített szórakoztató rendszerek. A repülőgépek karbantartása körülbelül egy hónapig tart, az átalakításokat az ütemezett karbantartások idejére időzítik.
Az Aviation Week a kabinfelújítások előnyeiről is beszámol. Ilyen például:
A kabinfelújítások révén tehát az utasok modernebb, kényelmesebb környezetben utazhatnak, miközben a légitársaságok fenntarthatósági céljaik felé is lépéseket tesznek. Az innovatív anyagok és technológiák alkalmazása nemcsak a környezetet kíméli, hanem az utazási élményt is fokozza – vélik szakemberek, akik szerint ezekre együttesen van különösen nagy szükség.
Az IATA, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség decemberben egy összesítést tett közzé, amely szerint
a globális átlagos repülőgép-életkor rekordmagasra, 14,8 évre emelkedett. Ez a járvány előtt alig haladta meg a 13 évet. Bár a 1,8 éves növekedés talán nem tűnik soknak, de 1990 óta először haladja meg az átlagéletkor a 14 évet
– figyelmeztetnek.
Ez az öregedő flotta nemcsak az utasélmény szempontjából aggasztó, hanem a légi közlekedés nettó zéró kibocsátási céljai miatt is. Az új repülőgépek technológiája körülbelül 20 százalékos üzemanyag-fogyasztás és a kapcsolódó CO2-kibocsátás megtakarítást eredményez az idősebb modellekhez képest, ami kulcsfontosságú lépés lenne a zöldebb légi közlekedés felé. Mivel az új repülőgépek lassan kerülnek a légitársaságok birtokába, a felújítás lehetőséget kínál a meglévő flotta zöldítésére – vélik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.