Szárnyal a szerb légitársaság forgalma - sorra indítják az új járatokat Kínába
A szerb légitársaság közölte, hogy április végén forgalma elérte az egymillió utast. Mindez az előző évek következetes fejlesztési stratégiájának köszönhető – olvasható közleményükben.

Büszkék vagyunk rá, hogy idén korábban sikerült elérni ezt a számot. Mindez bizonyítja az utasok bizalmát, de egyben azt is, hogy az Air Serbia dolgozói is kiváló munkát végeznek
– olvasható a közleményben. Jirzi Marek, a légitársaság vezérigazgatója azt is elmondta, hogy folyamatosan bővítik a kínálatot.
Idén a nyári szezonban a belgrádi Nikola Tesla repülőtérről, valamint a kraljevói és nisi légikikötőből mintegy nyolcvan menetrendszerű járatot indítanak Európa, Észak-Amerika, Ázsia és Afrika városaiba.
Az Air Serbia légitársaság január 10-án elindította az első közvetlen járatát Belgrád és Sanghaj között.
- Korábban 2024. szeptember 30-án indított egy új járatot Belgrád és a kínai Kanton (Kuangcsou) között,
- az elsőt pedig 2022 decemberében, akkor Tiencsin városába.
- Tavaly októberben indult közvetlen járat Tokió és Belgrád között.
Stratégiai partnerség a szerb légitársaság és az Etihad között
Az Air Serbia 2013 októberében kezdte meg működését, miután a szerb kormány aláírta a stratégiai partnerségről szóló szerződést az Egyesült Arab Emírségek Etihad nevű légi közlekedési vállalatával. Ezzel megszűnt a volt jugoszláv légitársaság, a JAT, illetve utóda, a JAT Airway, és megalakult az Air Serbia, amelyben az Etihadnak 49, a szerb államnak pedig 51 százalékos részesedése volt.
A koronavírus-járvány kitörése és a légi forgalom felfüggesztése után a szerb állam két lépésben feltőkésítette az Air Serbiát.
- Először 2020 decemberében 11,5 milliárd dínárral (97,9 millió euróval),
- ezzel Szerbia részesedése 51 százalékról 82 százalékra nőtt a közös cégben.
- Másodszor 2022 őszén, amikor az állam 1,8 milliárd dinárral (15,3 millió euró) emelte meg a vegyesvállalat alaptőkéjét, és 83,6 százalékra növelve ezzel tulajdoni hányadát.
- 2023 végén a szerb állam visszavásárolta az Air Serbia összes részvényét az Etihad Airwaystől, így a légitársaság 100 százaléka az állam tulajdonában van.