Vámháború: Szijjártó Péter is reagált Trump bejelentésére
A helyzet az amerikai elnök tegnapi vámbejelentései után egyértelmű: az Európai Bizottságnak tárgyalnia kellett volna. Minderre volt (lett volna) két és fél hónapjuk – írja Szijjártó Péter legújabb Facebook-bejegyezésében. A külgazdasági és külügyminiszter szerint „az európai gazdaság és így végső soron az európai emberek újra a brüsszeli politikusok alkalmatlanságának levét isszák”.

Szijjártó Péter szerint tárgyalni kellett volna az amerikai kormányzattal a vámügyi együttműködésről és le kellett volna csökkenteni az autóipari vámokat az európairól az eddigi amerikai szintre, vagyis 10-ről 2,5 százalékra.
Az Európai Bizottság azonban ezt is elhibázta. Nem tárgyaltak, helyette megint ideológiai kérdést csináltak egy gazdasági ügyből
– hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.
Ursula von der Leyen a következőképpen reagált Trump bejelentésére: „Az EU további ellenintézkedésekre készül érdekei védelmében. Már véglegesítjük az első ellenintézkedés-csomagot az acélra kivetett vámokra válaszul. Most pedig további lépésekre készülünk, hogy megvédjük érdekeinket és vállalkozásainkat, amennyiben a tárgyalások kudarcba fulladnak”. Von der Leyen hozzátette, hogy az EU figyelemmel fogja kísérni azt is, hogy milyen közvetett hatásai lehetnek ezeknek a vámoknak, mivel nem tudják felszívni a globális túlkapacitást, és az Unió nem fogadja el a termékdömpinget az egységes piacán.


