BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mégis megy az űrbe Kapu Tibor: máris megjelent a kilövés új időpontja – de súlyos kérdések merülnek fel

Megjelent egy új kilövési időpont a közösségi médiában, de hivatalos megerősítés még nincs. Kapu Tibor akár már pénteken elindulhat a Nemzetközi Űrállomás felé.

A közösségi médiában, illetve más félhivatalos felületeken terjedő hírek szerint Kapu Tibor pénteken mégis elindulhat a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), sőt vannak, akik már a kilövés időpontját is tudni vélik.

Kapu Tibor
Kapu Tibor indulását már kétszer elhalasztották / Fotó:  Kapu Tibor / Facebook

Hivatalosan még nem erősítették meg Kapu Tiborék indulását

A Spacejunkie szerint magyar idő szerint péntek 13:15-kor lehet az indulás, de ezt egyelőre sem a missziót szervező Axiom Space, sem a SpaceX, sem az ISS, sem a NASA nem erősítette meg. Ugyanakkor olyan mértékadó oldalak, mint a Next Spceflight is a június 13-i dátumot szerepelteti. Igaz, keleti időzóna szerint, ami tehát itteni időben nem péntek kora délutánt jelent, hanem kora estét.  

Egy biztos: amíg nincs hivatalos bejelentés, addig a pénteki időpont kapcsán súlyos kérdések merülnek fel.

Az utazást szerdán azért halasztották el, mert a rakéta egyik tartályában szivárgást fedeztek fel, és amíg azt nem javítják ki, a küldetést nem lehet elindítani. Az Axiom Space az X-en arról írt szerdán, hogy amint kijavítják a hibát, közlik a kilövés új időpontját, de ezz egyelőre nem tették meg.

Ugyancsak szerdán a SpaceX arról írt, hogy több napig is eltarthat a rakéta kijavítása, és Elon Musk cége sem írt a pénteki kilövésről, amelyet nem először halasztottak el, hiszen eredetileg június 10-én, kedden tervezték a Falcon 9 űrhajó Axiom Space Axiom Mission 4 (Ax-4) űrhajójának felbocsátását a NASA Kennedy Űrközpontjában található 39A (LC-39A) indítóállomásról a Nemzetközi Űrállomásra. 

Velük megy Kapu Tibor az űrbe

A küldetés parancsnoka a NASA-tól 2018-ból visszavonult veterán űrhajós, Peggy Whitson, míg a pilóta a korábban az indiai légierőnél szolgált Shubhanshu Shukla. Velük utazik majd Kapu Tibor és a lengyel Slawosz Uznanski-Wisniewski a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), ahol először fog magyar, lengyel és indiai ember járni

A magyar kutatóűrhajós által elvégzett 30 kísérlet a tervek szerint a magyar űripar fejlődéséhez is hozzájárul.

A mostani lenne az amerikai Axiom Space vállalat negyedik kereskedelmi űrrepülési missziója, amelyet a texasi Houstonban található székhelyű vállalat a NASA és a SpaceX együttműködésével valósít meg. A vállalat 2022-ben szervezte meg az első magánmissziót az ISS-re, amelyet 2023-ban és 2024-ben továbbiak követtek. A cég a tervek szerint magánűrállomást is épít a következő években.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.