A Magyarországon is bajba került Liberty újraindítja a román acélgyárat, de messze még a kimenekülés a csődből
Újrakezdte működését a Liberty Galati az ötös számú kemence újraindításával, ami jelentős lépés a vállalat működésének megőrzése útján – közölte szerdán a cég bírósági adminisztrátora, az EuroInsol.

Radu Ionescu, a cég főigazgatója szerint a az ötös számú kemence és a hengermű újraindítása lehetővé teszi a román acélgyártás folytatását, miközben köszönetet mondott az Exim Banca Romaneasca és a nemzeti, valamint a helyi hatóságok és az EuroInsol számára a cég támogatásáért.
A világszerte, így Magyarországon is bajba került Liberty romániai gyára közel egy év után kezdte meg újra a termelést, amit az EuroInsol elnöke, Remus Borza valódi sikerként értékelt. A termelés újraindítása a cég restrukturálásában is fontos lépés – írja az Economica nevű román lap. Borza szerint az acélgyár újraindítása stratégia jelentőségű Románia számára, különösen az ukrán újjáépítés közeledtével.
A tervek szerint az első két hétben az acélmű napi 3800 tonna nyersvasat termel, amiből később 4300 tonna acél készülhet el. Később a számok napi 5500 tonna nyersvasra és 6500 tonna acélra nőhetnek majd, útban a nyereséges működés elérése felé. Ezzel párhuzamosan folynak a tárgyalások mintegy 1200 hitelezővel az adósságok átütemezését célzó tervről is.
A tervek első körben a Liberty Galati számára a kamat, adó, értékcsökkenés és amortizáció nélküli (EBITDA) pozitív eredményét célozzák, amit a rendelésállomány növelése követhet, de a cég költségeit is le kell faragni. A cég pénzzé teszi nem alaptevékenységéhez kapcsolódó eszközeit, például ingatlanjait és igyekszik új finanszírozási forrásokat is felhajtani.


