Úgy tűnik, a brit közönség és a McDonald’s közötti szenvedélyes viszony alaposan kihűlt. Amikor 1974-ben megnyílt az első McDonald’s az Egyesült Királyságban, ezrek álltak sorban, hogy megkóstolhassák a híres amerikai hamburgert. Az ikonikus arany ívek gyorsan meghódították a szigetországot, mára csaknem 1500 éttermük van országszerte, éves árbevételük pedig megközelíti a 2 milliárd fontot.
Az elmúlt időszakban csökkenő eladások, árérzékeny vásárlók, olcsóbb versenytársak, valamint feltörekvő, trendi márkák szorítják két irányból a globális gyorsétteremláncot. A szakértők szerint a McDonald’s beszorult a középmezőnybe: nem elég olcsó a spórolós vendégeknek, és nem elég menő a fiataloknak, akik inkább új, „fotózható” helyszínekre vágynak.
A brit piac nehézségeire az amerikai központ is többször felhívta a figyelmet,
a vállalat vezérigazgatója, Chris Kempczinski nemrég elismerte, hogy a brit eladások rontják a nemzetközi eredményeket.
A probléma egyik fő oka – ismertette – az áremelkedés: míg 2020-ban egy Big Mac 2,99 fontba került, ma már 4,89 fontot (2312 forint) kérnek érte. A vevők pedig ezt meg is érzik: a McDonald’s törzsközönsége jellemzően alacsonyabb jövedelmű, árérzékeny fogyasztókból áll, akik egy 40 pennys drágulást is élesebben érzékelnek, mint egy prémiummárka vásárlói.
Mindeközben a láncot több botrány is megrázta. Az Egyesült Királyságban több mint száz szexuális zaklatásról szóló panasz ügyében indult vizsgálat, az izraeli franchise-partnerük pedig ingyen adott ételt az izraeli hadsereg tagjainak – az utóbbi miatt nemzetközi bojkott indult, melynek hatására a cég visszavásárolta az izraeli érdekeltségét. Noha a brit közönségre gyakorolt közvetlen hatás kérdéses, a márkaimázs biztosan nem javult.
Az éttermek hangulata is változott:
Fulhamben például egy 24 órás nyitvatartás bevezetése ellen indult lakossági kampány. Mindezek ellenére a McDonald’s nem hátrál: 2028-ig 200 új étterem nyitását tervezi az Egyesült Királyságban, összesen egymilliárd fontos beruházással és több mint 24 ezer új munkahely létrehozásával. A cég szerint hosszú távon továbbra is van növekedési potenciál a brit piacon, kérdés, hogy az arany ívek újra visszanyerhetik-e régi fényüket a brit fogyasztók szemében.
A McDonald's hatalmas versenytársa érkezik a szomszédba, előbb-utóbb Magyarországot is kinézik
Horvátországba megérkezik a Taco Bell, amely új versenytársat hoz a McDonald’s, KFC és Pizza Hut mellé: a Yum! Brands terjeszkedése az EBRD támogatásával zajlik 9,9 millió eurós finanszírozással Horvátországban és Szlovéniában. A beruházás nemcsak gyorséttermek nyitását segíti, hanem munkahelyteremtéshez, valamint körkörös gazdasági elvek mentén a zöldátálláshoz is hozzájárul a régióban. A Taco Bell Romániában már több helyen jelen van, most pedig Horvátországban építik tovább európai hálózatát, amely hosszú távon Magyarországra is kiterjedhet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.