Mindennapi sportolásunkat is elérte a mesterséges intelligencia – így alakítja át edzéseinket az AI
Az elmúlt években a mesterséges intelligencia előretörése egyre látványosabb. Az AI az életünk szinte minden területére belopakodik, és egyre több cég, valamint egyre több általunk is használt népszerű alkalmazás próbálja meg kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket. Ebbe a sorba állt most be a világ futóközösségének legnépszerűbb alkalmazása, a Strava is.

A népszerű applikációt a felhasználók az edzések megtervezésére, különféle sport aktivitások rögzítésére, és eredményeik megosztására használják. A Strava következő frissítése pedig mesterséges intelligenciára épülő megoldásokat is tartalmaz majd – írta meg a The Verge. A frissítést az ingyenes csomagot használók egyelőre még nem kapják meg, csak azok, akik előfizettek a több funkciót tartalmazó csomagra. Ennek díja Magyarországin havi 2290 forint, éves előfizetés esetén pedig 14 990 forint.
Mesterséges intelligenciával fejlődik tovább a Strava
Az új frissítés arra összpontosít majd, hogy segítse a felhasználókat edzésútvonalaik optimalizálásában, valamint hogy könnyebben versenyezhessenek más felhasználókkal, és saját egyéni csúcsaikkal egyaránt. Az előfizetők mostantól a Térképek fül alatt hozzáférhetnek egy új, AI-alapú útvonaltervezéshez, amely intuitívabb javaslatokat ad a többi Strava-felhasználó által kedvelt, magasabb pontszámmal értékelt, népszerű útvonalak alapján. A felhasználók az aktuális tartózkodási helyükről, vagy egy megadott kiindulási ponttól generálhatnak maguknak útvonalat. A mesterséges intelligencia a Strava hőtérképek funkciójából származó adatok felhasználásával állítja össze ezt.
A Strava mobilalkalmazásban az elkövetkező hónapokban más, útvonalakkal kapcsolatos újítás is bevezetésre kerül majd.
- Többek között olyanra is lehetőség nyílik majd, hogy a generált útvonalak esetén a felhasználó megadja, hogy szeretné, ha az például kávézót, mosdót, vagy épp kilátót érintene.
- Júniustól pedig ezek az útvonalak és a megadott pontok tengerszint feletti magasságát is jelzi a rendszer, valamint a felhasználó tempójának ismeretében a várható érkezési időt is kiszámítja majd.
- Júliusban érkezik a pontról pontra történő útvonaltervezés is, amely a Strava szerint a hőtérképek és gépi tanulás segítségével a leghatékonyabb, tevékenység-specifikus útvonalat kínálja majd a megadott pontok között.
Az alkalmazás a közeljövőben megduplázza majd az élő szegmensek számát is, amelyek lehetővé teszik a felhasználók számára, hogy valós idejű teljesítményadatokat és real time eredményeket láthassanak az útvonaluk egyes szakaszain. Az app további adatképernyőket is bevezet az előfizetők számára.
Keményen lecsap a csalókra az AI
Bár a mesterséges intelligenciát használó funkciók többsége csak a fizetős felhasználók számára érhető el, lesz olyan elem, amit az alkalmazás minden használója megkap. Ez pedig a csalásfigyelés.
A Strava ezt ezért lépte meg, hogy nagyobb arányban tudja kiszűrni a csalókat a kerékpáros- és futó aktivitások esetében. A cég tájékoztatása szerint már eddig is közel 4,5 millió olyan aktivitási naplót távolítottak el, amelyek rossz sportághoz rögzítette, vagy amelyeket járműveken rögzítettek (például kerékpározás futásnak, vagy autózást/motorozást kerékpározásnak). Ennek főleg amiatt van nagy jelentősége, mert az elektromos kerékpárok elterjedésével egyre könnyebb teljesíteni a hegymeneteket, ezáltal könnyebb jó pontszámot elérni.