Az Egyesült Királyság egyik legnagyobb mobilszolgáltatója, az EE augusztustól új, csak SIM-kártyás csomagokat kínál, amelyek kifejezetten a kiskorúak online védelmét szolgálják. Ezek az új csomagok gyakorlatilag részben vagy teljesen el fogják vágni a tiniket az internet-hozzáféréstől. A csomagok három különböző védelmi szinttel érkeznek, életkor szerint differenciálva a tartalomszűrést és az internetsebességet.
Az új konstrukciók célja, hogy korlátozzák a káros vagy felnőtteknek szóló tartalmak elérését, valamint csökkentsék a fiataloknak szóló telefonos csalások kockázatát. Az EE emellett tanácsadást is biztosít a szülőknek arról, hogyan használhatják biztonságosan a gyerekeik első okostelefonját – írja a BBC.
Az EE három szintet kínál:
Minden csomag tartalmazza a csalás elleni védelmet is, például szűri a gyanús hívásokat. Az előfizetések 7 fonttól indulnak, és minden okostelefonnal kompatibilisek. Fontos korlát, hogy az EE csak a saját mobilhálózatán keresztül képes szűrni a tartalmakat – tehát ha a gyerek wifit használ, a védelem nem érvényesül. A cég azonban úgy véli, még így is nagyobb biztonságot nyújt a tinédzserek és a szülők számára.
A szolgáltatás itt nem áll meg: az EE személyes tanácsadást is kínál üzleteiben, és egy új online forrást is elindít, amely segít a szülőknek abban, hogyan beszélgessenek gyerekeikkel az első telefonról és az internetezés veszélyeiről. Carolyn Bunting, az Internet Matters gyermekvédelmi szervezet vezetője szerint ezek a lépések „pozitív előrelépést jelentenek a családok támogatásában”. Úgy véli,
a tiltás helyett jobb megoldás, ha a fiatalok biztonságos környezetben tanulják meg az online világ működését.
Egyre több módszerrel próbálják védeni a fiatalok az online térben: egyre több oldal vezeti be a felhasználók életkorának ellenőrzését, hogy a kiskorúak ne férhessenek hozzá káros vagy explicit tartalmakhoz. A szakértők szerint azonban a kérdés továbbra is az, hogy ezek a megoldások valóban hatékonyak-e, vagy inkább csak megnyugtatják a szülőket.
Az okostelefonok elterjedése új kihívást jelent az iskoláknak: egyre több országban vezetik be a telefonhasználat korlátozását a tanórák hatékonyságának és a diákok biztonságának érdekében. Az Egyesült Államokban és Európában is terjednek a tiltások, Franciaországban például Emmanuel Macron kormánya már évekkel ezelőtt bevezette a korlátozásokat, és jelenleg a teljes tiltás országos bevezetését tesztelik.
Magyarország 2024-ben csatlakozott a trendhez: az új tanév elején szabályt hoztak, amely szerint a diákoknak reggel le kell adniuk a mobiljaikat az iskolában.
Míg más országokban a vita inkább szakmai és oktatáspolitikai keretek között zajlik, Magyarországon a kérdés erősen átpolitizálódott, sőt tüntetésekhez is vezetett.
A tiltások célja többek között az iskolai zaklatás visszaszorítása, a tanórai fegyelem helyreállítása és a diákok közötti személyes kapcsolatok erősítése. Számos kutatás igazolta, hogy a telefonmentes osztályokban a tanulmányi eredmények javulnak. Az UNESCO is a mobilok kitiltását javasolja, hangsúlyozva, hogy Belgiumban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban a korlátozások mérhetően javították a tanulói teljesítményt.
Az egyes országok különböző megoldásokkal kísérleteznek: van, ahol a mobilokat szekrénybe zárják az órák idejére, máshol teljesen betiltják az eszközök használatát. A trend közös: a világ oktatási rendszerei próbálnak lépést tartani azzal a valósággal, hogy ma már szinte minden gyereknek van saját okostelefonja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.