A brit Aldi mostanra az Egyesült Királyság negyedik legnagyobb szupermarketévé nőtte ki magát, így a kiskereskedelemben betöltött jelentősége miatt az sem mindegy, hogyan alakul az üzletlánc nyitvatartása az angolszász hagyományú országokban karácsony második napján, december 26-án, azaz a Boxing Dayen – írja az Origo. A cég megerősítette a híreszteléseket: idén is zárva maradnak az üzleteik ezen a napon.
A Boxing Day hagyományként napjainkban is élő, ugyanakkor fontos kiskereskedelmi nappá, az ünnep utáni készletkiszóró leárazások kezdeti napjává vált, mely még néhány éve is több milliárd font forgalmat hozott a brit kiskereskedelemben.
A Boxing Day kialakulásának több magyarázata van. A legismertebbek közé tartoznak azok, amelyek szerint ezen a napon az urak és a módosabb polgárok megjutalmazták szolgáikat, illetve ezen a napon nyitották fel a templomok karácsonyi perselyeit, és osztották szét az összegyűlt pénzt a rászorulók között. Ismert olyan magyarázat is, amely szerint a régi időkben az előző nap főúri lakomáinak maradékát dobozokba összegyűjtve szétosztották a szegények között.
Egyes várakozások szerint – bár jelentősége némileg csökkent az elmúlt években – a Boxing Day a vásárlói érdeklődés és a költések szempontjából lassan összemérhetővé válik a Black Fridayjel a brit kiskereskedelemben, tekintettel arra, hogy egyes kereskedők még a Black Friday napján adottakhoz képest is nagyobb kedvezménnyel kínálják a beragadt portékákat.
További részletek a brit Aldi döntésével kapcsolatban az Origo cikkében olvashatók.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.