Az Aldi szeptember 11-én indított országos ruházati leárazása az első napon rendkívül nagy forgalmat hozott: a vásárlók mintegy 290 ezer terméket vittek haza az egységesen 1000 forintos áron kínált ruhákból és cipőkből. A készlet közel 700 különféle termékből állt, amelynek több mint fele, körülbelül 400 ezer darab még az üzletekben maradt. A második naptól az árakat 800 forintra csökkentették, a leárazás utolsó napján, szeptember 17-én pedig minden termék mindössze 5 forintba kerül majd.
A diszkontlánc közlése szerint a vásárlószám a leárazás nyitónapján ké tszámjegyű mértékben haladta meg az átlagos csütörtöki forgalmat. A ruházati kampány nemcsak az alacsony árak miatt váltott ki élénk érdeklődést, hanem azért is, mert az Aldi egyszerre több száz különböző terméket kínált egységes áron, ami ritka a hazai kiskereskedelmi piacon.
Az áruházlánc a nyitvatartási rendjén is változtat: szeptember 14-től minden üzletük vasárnap reggel 7 órakor nyit.
A döntés hátterében az áll, hogy sok vásárló a hétvégi programok előtt vagy a vasárnapi munkavégzés miatt korábban szeretné intézni a bevásárlást. Az Aldi jelezte, hogy a korábbi nyitás nem érinti a kínálatot: vasárnap reggel is a megszokott friss áruval találkozhatnak a vásárlók, beleértve a zöldséget, gyümölcsöt, húst és a látványpékségekben készülő pékárut.
A boltok vasárnap este egységesen 19 óráig tartanak majd nyitva, így a napközbeni bevásárlásokra is marad elegendő idő. A cég közlése szerint a változtatás a vásárlói visszajelzésekre adott válasz, amely hosszabb távon kényelmesebbé teheti a hétvégi vásárlást.
Váratlan bejelentést tett az Aldi Magyarország vezére: megváltozik az összes bolt nyitvatartása – az üvegvisszaváltást sem hagyja annyiban
Világos üzenetet küldött az orosz Mere-nek és a Mohunak is az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezetője a Világgazdaságnak adott interjújában. Bernhard Haider Üllőn mutatta meg lapunknak, milyen új bolti koncepciót tesztelnek, de beszélt arról is, hogyan változik meg napokon belül az Aldi nyitvatartása. Elárulta, mekkora fizetéseket adnak a dolgozóknak, és azt is, minek köszönheti a Lidl a piaci elsőségét. Újabb tömeges leárazás jön az Aldiban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.