Magyarország ismételten leszögezte, hogy nem ért egyet az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti kereskedelmi megállapodással. Nagy István agrárminiszter a tagállamok koppenhágai informális találkozóján hangsúlyozta: a megállapodás az európai és a magyar gazdák megélhetését, valamint a biztonságos élelmiszer-ellátást is veszélybe sodorhatja – olvasható az Agrárminisztérium közleményében.
Az EU és a Mercosur – vagyis Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay – között közel húsz éve zajlanak a tárgyalások. Az Európai Bizottság szerint a készülő egyezmény több százmilliós új piacot nyitna meg az európai vállalkozásoknak, és évente milliárdokat spórolna a vámtarifákon. Ugyanakkor a kritikusok arra figyelmeztetnek, hogy
a dél-amerikai országokból érkező termékek – például marhahús, baromfihús vagy méz – nem minden esetben felelnének meg az EU szigorú növény- és állategészségügyi előírásainak.
Ez versenyhátrányba hozná az uniós termelőket, miközben a fogyasztókhoz kétes minőségű áruk juthatnának el.
A magyar álláspont egyik sarkalatos pontja a GMO-mentesség: Brazília és Argentína a világ legnagyobb génmódosított növénytermesztői közé tartozik, Paraguay és Uruguay szintén a tíz legnagyobb között szerepel. A magyar kormány szerint termékeik európai térnyerése ellentétes lenne Magyarország GMO-mentes stratégiájával.
Nagy István kiemelte, hogy a kérdésben Magyarország nincs egyedül:
Ausztria, Írország, Franciaország, Hollandia, Olaszország és Románia is ellenzi a megállapodást.
Ezekkel az országokkal együttműködve Budapest célja, hogy megvédje az európai gazdák érdekeit, és fenntartsa a jelenlegi élelmiszer-biztonsági színvonalat. A koppenhágai találkozó így nemcsak szakmai egyeztetésre adott alkalmat, hanem arra is, hogy a megállapodást ellenző tagállamok közös stratégiát alakítsanak ki a következő tárgyalási fordulók előtt.
A Mercosur mellett az EU India felé is tekinget: India ugyanis novemberre már szeretne tető alá hozni egy kereskedelmi megállapodást, de nemcsak az EU-val, hanem az Egyesült Államokkal is. Indiára egyelőre a legmagasabb, 50 százalékos amerikai vámok érvényesek, mert Donald Trump elnök bünteti az országot az orosz olaj vásárlása miatt is. Delhinek ezért minél inkább diverzifikálnia kell a külkereskedelemben.
A tervek szerint még az idén megkötik a szabadkereskedelmi egyezményt az EU-val is. A megállapodás a vámok megszüntetése mellett kiterjed olyan területekre is, mint a nem vámjellegű korlátozások, a szellemi tulajdonjog, a közbeszerzés, a kereskedelem technikai akadályai, valamint az egészségügyi és növény-egészségügyi intézkedések.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.