BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Történelmet írt az Apple, bekerült egy szűk elitklubba

Az Apple piaci kapitalizációja kedden meghaladta a 4 ezermilliárd dollárt, ami eddig csak az Nvidiának és a Microsoftnak sikerült. A befektetők fantáziáját elsősorban az új iPhone-modellek iránti erős kereslet mozgatta meg.

Az Apple piaci értéke kedden első alkalommal lépte át az álomhatárnak számító 4 ezermilliárd dollárt, még ha csak rövid időre is. Ezzel az Nvidia és a Microsoft után a harmadik nagy tech cég, amely elérte ezt az értékeltséget – írta meg az Origo. Az Nvidia áll jelenleg a lista élén közel 5 ezermilliárd dolláros piaci értékkel.

Apple and NVIDIA
Az Apple piaci kapitalizációja is átlépte a 4 ezermilliárd dollárt / Fotó: Anadolu via AFP

Az Apple részvényei a tegnapi kereskedésben rövid időre elérték a 269,89 dollárt, amivel a vállalat piaci értéke 4,005 ezermilliárd dollárra emelkedett, majd némi visszaesés után, a papírok 0,1 százalékos pluszban zárták a napot, ami 3,992 ezermilliárd dolláros piaci kapitalizációt jelent. Az emelkedés mozgatórugója a legújabb iPhone-modellek iránti erős kereslet volt, ami eloszlatta a vállalatnak a mesterséges intelligencia területén való lemaradását övező félelmeket is – szögezi le a Reuters.

Az Apple részvényei körülbelül 13 százalékot emelkedtek az új készülékek szeptember 9-i bevezetése óta, ami jókora fordulatnak számít, hiszen az év egészét tekintve először kerültek pozitív tartományba a papírok.

Az iPhone egyébként az Apple nyereségének és bevételének több mint a felét teszi ki.

Kikerülhet az év eleji gödörből az Apple

Az Apple részvényei az év elején gyengélkedtek, többek között a kínai kemény verseny és a magas amerikai vámok miatti aggodalmak következtében.

A legújabb okostelefonok, köztük az iPhone 17 termékcsalád és az iPhone Air, már a megjelenést követő első hetekben visszacsábították a vásárlókat Pekingtől Moszkváig, miközben a vállalat lenyelte a vámok magas költségeit. Az elemzők szerint az iPhone Air vékony kialakítása segíthet megelőzni a versenytársakat, például a Samsungot, míg az iPhone 17 eladásai a megjelentést követően 14 százalékkal felülmúlták az elődjéét az Egyesült Államokban és Kínában, a Counterpoint kutatócég adatai szerint.

Az Evercore ISI brókercég arra számít, hogy az Apple legújabb iPhone-jai iránti erős kereslet segít felülmúlni a szeptemberben véget ért pénzügyi negyedévre vonatkozó piaci várakozásokat, és optimista előrejelzéseket adott ki a decemberben záruló következő negyedévre. A teljes cikket ide kattintva olvashatja el. 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.