Ezt nem láttuk jönni: újabb gyásznap lesz a németeknél Magyarország miatt – hosszasan sorolják az okokat, olyan dolgot tudunk, amit kevesen Európában
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA Budapesttől mintegy 80 kilométerre délkeletre fekvő Kecskeméten már jelenleg is készül az A-osztály és a GLB szabadidő-autó, a következő években pedig az elektromos C-osztály gyártása is itt indulhat el. A beruházás részeként új karosszéria- és összeszerelő csarnokok, fényezőüzem és akkumulátor-összeszerelő részleg épült. A gyár éves kapacitása így akár 400 ezer járműre emelkedhet, ami a Mercedes legnagyobb európai üzemévé teheti a kecskeméti telephelyet. A Badische Zeitung összeállításában hangsúlyozza, hogy a német autóipari vállalat döntése mögött tudatost stratégia áll.

Fotó: Vémi Zoltán /Világgazdaság
A Mercedes tovább növelné Németországon kívüli termelési arányát
Magyarországn ennek a stratégiának lehet fontos terepe. Ola Källenius vezérigazgató célja, hogy az alacsonyabb költségű európai országok részesedése a Mercedes termelésében 15 százalékról 30 százalékra nőjön.
Ezzel párhuzamosan a németországi gyártókapacitás csökken.
A vállalat szerint a magyarországi termelési költségek körülbelül 70 százalékkal alacsonyabbak a németországi szintnél. Az autóipari szakértők ezt reálisnak tartják, és rámutatnak: Németországban a világ legmagasabb autóipari gyártási költségei közé tartoznak a bérek és az egyéb működési kiadások. Magyarország ugyanakkor nemcsak az alacsonyabb munkaerőköltséggel vonzza a gyártókat, hanem állami támogatásokkal, gyorsabb engedélyezési eljárásokkal és infrastruktúra-fejlesztésekkel is.
1200 robot dolgozik a kecskeméti Mercedes-gyárban
Átadták hétfőn a Mercedes-Benz kibővített kecskeméti gyárát, ahol ezzel párhuzamosan megkezdődött az új elektromos C-osztály sorozatgyártása is. A Világgazdaság az ünnepséget követően bejárhatta az új üzemegységeket, ahol Patrick Walz, a Mercedes-Benz AG vezető projektmenedzsere, a kecskeméti gyárbővítési projekt vezetője mutatta be a beruházás legfontosabb műszaki, logisztikai és fenntarthatósági fejlesztéseit – a részletekről összeállításunkban olvashat.
Nem a Mercedes az egyetlen nagy német gyártó, melynek egyre fontosabbá válik a magyarorszái gyártási helyszín:
- Debrecenben a BMW mintegy 2 milliárd euróból épített új, kifejezetten elektromos autók gyártására tervezett üzemet, ahol az iX3 gyártása indul.
- Nyugat-Magyarországon az Audi győri gyára továbbra is kulcsszerepet játszik a Volkswagen-csoport ellátásában: itt készül többek között a Q3, egy Cupra-modell, valamint évente közel 1,6 millió belső égésű és elektromos hajtáslánc.
A nagy autógyárak körül jelentős német beszállítói hálózat is kiépült. A Bosch elektromosautó-alkatrészeket gyárt Magyarországon, Budapesten működik a vállalat legnagyobb európai fejlesztőközpontja. A ZF váltókat és elektromos tengelyeket készít, míg az Aumovio mesterségesintelligencia-fejlesztő központot tart fenn a fővárosban.
Folytatódik a német autógyártás áthelyezése
Miközben Németországban tízezrek aggódnak munkahelyük miatt, a német autógyártók külföldi termelése folyamatosan nő:
a német gyártók személyautóinak közel 70 százaléka már nem Németországban készül.
A szakértők szerint a termelésáthelyezési hullám még nem ért véget, és különösen kedvezőtlen jelzés Berlin számára, hogy immár a prémiumgyártók új elektromos modelljei is egyre gyakrabban külföldön készülnek.
A Német Autóipari Szövetség adatai szerint a német konszernek tavaly több mint 300 ezer autót gyártottak Magyarországon. Ennél csak Csehországban, Spanyolországban és Szlovákiában készült több német márkájú jármű Európában – egyelőre. Az új magyarországi üzemek felfutásával azonban az ország még előrébb léphet az európai autóipari rangsorban.



