A VCP tegnap bejelentette, hogy megszerezte a Tankerska Plovidba horvát hajózási társaság részvényeinek 60 százalékát. Az osztrák cég eddig kevesebb mint 5 százaléknyi papírral bírt, részesedése a mostani vásárlással emelkedett 60 százalékra. A VCP 11 millió eurót fizetett készpénzben a Tankerska-papírokért, valamint átvállalta a cég mintegy 150 millió euróra rúgó adósságát.
A VCP vételi ajánlatot tesz a fennmaradó 40 százaléknyi részvényre is, nagyvonalúnak tűnő áron: a 250 kuna körüli árfolyam mintegy 60 százalékkal magasabb a varasdi OTC-piacon forgó utolsó kötésáránál. A VCP vezetői kijelentették: klasszikus pénzügyi befektetőnek számítanak, így semmiképp sem kívánnak öt évnél tovább részvényesek maradni a Tankerskában. A VCP két helyet kér a horvát társaság igazgatóságában.
A Tankerska Plovidba 19 modern tankerhajóból álló flottát üzemeltet. Hajóit bérbeadja, partnerei között tudhatja például a világ legnagyobb olajvállalatai közül az Exxon Mobilt és a BP Amocót.
A VCP a BorsodChemben -- nagyrészt a CE Oil & Gas nevű leányvállalatán keresztül -- 16,8, míg a TVK-ban mintegy 6 százaléknyi részvénypakettel rendelkezik. Az osztrák magánszemélyek által létrehozott társaság mindig határozottan tagadta, hogy bármiféle kapcsolatban állna orosz befektetői körökkel, arról azonban semmiféle információ nem látott eddig napvilágot, hogy jelentős forrásigényű cégvásárlásait miből finanszírozza.