A vártnál nagyobb profit a Humetnél
Az év végén beérkező megrendelések révén a társaság elnök-vezérigazgatója, Civin János által várt 35,3 millió forintos eredménynél kedvezőbb, az 1999-es adatoknál 5,7 százalékkal jobb, 37,5 millió forintos adózott profitról adott számot a Humet Rt.
A vállalat árbevétele 28,4 százalékkal, 157,191 millió forintra növekedett. A cég a Hungaropharmával megkötött stratégiai értékesítési szerződés ellenére 21,4 százalékkal kisebb bevételt realizált a hazai piacon, ezt azonban busásan ellensúlyozta a 14 millió forintról 71 millióra növekedő exportállomány. Az adatokból látható, hogy a második fél évben döntően a tajvani export ugrott meg, itt megduplázták az első fél év kiszállításait, míg az angol piacon sikerült tartani az első félévi szintet. Az esztendő második felében megnőtt a lengyelországi kiszállítás mértéke is.
A társaság üzemi eredménye az exportértékesítés haszna mellett a jelentős aktiválási értéknek köszönhetően annak ellenére több mint hatszorosára, 29,6 millió forintra ugrott, hogy az egyéb költségek állománya a Humet-R amerikai bevezetése előkészületeinek költsége miatt 46 százalékkal nőtt. A cég pénzügyi műveleteinek eredménye alig több mint a fele lett az 1999. évinek, mivel a bázist megdobta a saját részvényeik értékesítéséből realizált nyereség.
Mivel az előző időszakok elhatárolt veszteségei miatt adófizetési kötzelezettsége a Humetnek nem áll fenn, a 37,5 millió forintos vállalkozási eredmény megegyezik az adózott eredménnyel.


