BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökken az OTP kockázati kitettsége

Az OTP Bank a Hajdú-Bét Rt. 1,288 milliárd forintos tőketörlesztése fejében elengedte a társaság 1,3 milliárd forintos kamatdíjtartozását. A tőkekövetelés csökkenése miatt az első negyedéves gyorsjelentésben már apadhat a bank kockázati kitettsége, a kamatkiesés azonban a jelek szerint nem jelenik meg majd veszteségként a bank könyveiben.

Az OTP Bank Rt. legutóbbi igazgatósági ülésén jóváhagyta azt a még decemberben megszületett megállapodást, amely szerint az OTP összesen 1,3 milliárd forint értékű kamattartozást enged el a Hajdú-Bét Rt.-nek annak fejében, hogy a társaság 1,288 milliárd forint értékben csökkenti a a bankkal szemben fennálló tőketartozását. Erre a társaságnak a tavaly májusban napvilágot látott reorganizációs megállapodás alapján március 31-éig van lehetősége, ameddig a baromfiipari vállalat tőke- és kamattörlesztésre haladékot kapott. A Hajdú-Bét az OTP Bank közleménye szerint a tőketörlesztésből már 400 millió forintot teljesített is.
A pénzintézet indoklása szerint azzal, hogy a társaság tőke- és nem kamattörlesztést hajt végre, a bank tőkekövetelése csökken, hiteleinek fedezettsége nő, és javulni fog a minősített hitelállomány céltartalékkal való fedezettségi szintje is. (A pénzintézet az utolsó nyilvános, szeptember végi adatok szerint 11,9 milliárd forint közvetlen és 6,8 milliárd forint közvetett, Hajdú-Béttel kapcsolatos kockázati kitettségét összesen 62,8 százalékban fedezte le céltartalékokkal, miközben az első fél év után e fedezettségi szint még csak 61,3 százalékos volt.)
A mostani változások a szerdán napvilágot látó éves gyorsjelentésben még nem kaphatnak helyet, mivel a megállapodás elfogadását követően a pénzintézet igazgatósága csak március 31-én dönt a céltartalékszintek változtatásáról. A kieső kamatbevétel sem szerepel a pénzintézet adataiban -- mondta el a Portfolio.hu internetes újságnak Fenyő György, a bank befektetői kapcsolatokért felelős igazgatója. A jelenlegi szabályok szerint ugyanis kétes követelés kamata nem tőkésíthető, márpedig a mérlegbe csak tőkésített kamat kerülhetett volna.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.