BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Először csökkent az eredmény

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A tőzsde legnagyobb cége okozta talán a legkellemetlenebb meglepetést a befektetőknek gyorsjelentésével: a Matáv éves profitja a legpesszimistább várakozásokat sem érte el. Az utolsó negyedévben az üzemi eredmény a megelőző három hónaphoz képest a felére esett vissza, a mobil-előfizetői tábor 250 ezres gyarapodása nem hozta magával az árbevétel érezhető bővülését. A MakTel konszolidálásával az idén 22 százalékos bevételnövekedést remél a Matáv.

Minden várakozástól elmaradt a Matáv utolsó negyedéves eredménye: a bevételek sem nőttek a piac által vártnak megfelelően, ugyanakkor a költségek jelentősen megugrottak. Az utolsó negyedben a társaság vezetékes üzletágának árbevétele az előző három hónaphoz képest nem változott jelentős mértékben, ami azonban ennél nagyobb baj, hogy a mobilszegmensből sem jutott több bevételhez. A Westel előfizetőinek száma elérte az 1,6 milliót, ami azt jelenti, hogy 250 ezer új előfizetőt gyűjtött az év végén. A mobilüzlet bevétele ugyanakkor nem érte el a 30 milliárd forintot, ami alig haladja meg a korábbi negyedév adatát. A gyorsjelentés szerint a mobil-előfizetők számának növekedése elsősorban a pre-paid ügyfelek számának gyarapodásából fakad, ma már az ügyfelek 52 százaléka előre fizetett kártyával telefonál.
A bérelt vonali és adatátviteli bevételek dinamikus bővülése ellenben nem állt meg az év végén: e szegmensből az előző három hónaphoz képest több mint 10 százalékkal nőttek a bevételek. Az év végére az ISDN csatornák száma elérte a 306 ezret, ami az előző év végéhez mérten 167 százalékos bővülés. A Matávnet az utolsó három hónap során több mint 15 ezer új előfizetőt szerzett, ezzel egy év alatt megduplázta ügyfelei számát.
Az utolsó negyedévben a Matáv működési költségei és ráfordításai jelentősen megugrottak: az év elején tapasztalt 70-75 milliárd forinttal szemben ebben a sorban ezúttal 103 milliárd forint szerepel. Mostantól a Matáv a személyi jellegű ráfordítások között szerepelteti a végkielégítésekre szánt céltartalékokat, s éppen ezen tétellel, illetve a bérfejlesztéssel magyarázza azt, hogy egy év alatt 16,6 százalékkal nőttek az ilyen költségek. A 66 milliárdnyi személyi kiadásból közel 23 milliárd keletkezett az utolsó negyedévben. A működési költségek elszállásának másik oka az egyéb költségek drasztikus emelkedésében keresendő: itt az éves 99 milliárd forintnyi kiadásnak közel harmada az utolsó negyedévben került elszámolásra. Ebből jól látszik, hogy az eladások növelése egyre nagyobb költséggel jár -- ezen a soron számolják el ugyanis az energia-, a karbantartási és a tanácsadási költségeken kívül a marketingkiadásokat is. A jelentés jelentős tételként említi még az informatikai költségeket, valamint a vezetékes telefonközpontok és mobil-bázisállomások karbantartási kiadásait is.
Összességében amiatt, hogy a bevételek az előző negyedévhez képest csak minimális mértékben nőttek, a költségek viszont közel 30 százalékkal, a Matáv üzemi eredménye a felére esett vissza, szeptembertől decemberig alig haladta meg a 15,5 milliárd forintot. Az előző év hasonló időszakához viszonyítva is felére csökkent az üzemi eredmény, mivel a bevételek 13 százalékos bővüléséhez a költségek 44 százalékos megugrása párosult.
A teljes éves teljesítményt vizsgálva kiderül, hogy a bevételek 16 százalékkal nőttek, a költségek pedig 26 százalék felett; a működési eredmény 6,8 százalékos csökkenés után 112 milliárd forintra rúgott. A Matáv 85,8 milliárdos adózott eredményéből még 17 milliárdot visz el a kisebbségi részesedésekre eső nyereség, a nettó eredmény 68,73 milliárd forint lett, 12,6 százalékkal kevesebb, mint 1999-ben. A tőzsdei bevezetés óta ez az első alkalom, hogy csökkenő eredményről tudósít a Matáv.
Az elemzők a kiábrándító számok ellenére is bíznak a társaságban, és többnyire helyesnek tartják a cég vezetésének stratégiáját. Straub Elek elnök-vezérigazgató szerint a MakTel konszolidálásával az idén 22 százalékos bevételnövekedésre számít a cég, míg a következő években "magas egy számjegyű" bővülés a valószínű. A társaság sajtótájékoztatóján kiderült: egyelőre az Emitelen, a MakTelen és a Westel-opció lehívásán kívül nincs konkrét akvizíciós terve a társaságnak. Az elmúlt időszak profitját részben megtépázó hatékonyságnövelő program eredményei az idén már megmutatkoznak, a 2001-es eredményt ugyanakkor a tervek szerint már nem terhelik erre vonatkozó költségek. A Matáv már tavaly év végén túlszárnyalta az eredetileg kitűzött 250-es "egy alkalmazottra jutó vonalszám" mutatót, a tervek szerint pedig az év végére ez a szám elérheti a 300-at is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.