BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Európában a CSFB vezet

A Credit Suisse First Boston (CSFB) elemzéseit tartják Európában az idén a legjobbnak a piaci szereplők -- derült ki az Institutional Investor magazin legfrissebb felméréséből. A listát két éven át vezető Merrill Lynch a második helyre szorult. A magyar részvénypiacon a legjobbnak Dani Katalint, a CA IB elemzőjét választották.

Átvette a vezetést a neves Institutional Investor magazin évenkénti európai ranglistáján a Credit Suisse First Boston. A 2001-es felmérésben az alapkezelők, a kibocsátók és a brókercégek képviselői összesen 41 kategóriában választották be a CSFB elemzőit a legjobbak közé. A listát az előző két évben vezető Merrill Lynch csak 40 helyezéssel büszkélkedhet.
A megkérdezettek összesen mintegy 70 kategóriában (szektorális és földrajzi) szavazhattak az elemzőkre, a magazin összesített listáján pedig az első három helyezetten kívül a 4--5. helyen végzők is számítanak. Csak az első helyezetteket nézve egyébként a Merrill Lynch továbbra is a CSFB előtt áll, mivel 15 aranyérmese volt, míg a fő versenytársnak csak 14.
Az összesített listán tavaly második helyet szerző Morgan Stanley Dean Witter az ötödik helyre csúszott vissza, a harmadikra pedig feljött a Deutsche Bank. Eggyel hátrébb lépve, ezúttal negyedik lett a UBS Warburg.
A magyar kategória nyertese Dani Katalin, a CA IB elemzője lett, megelőzve a kategóriát két év óta vezető Spencer Jakabot, a Credit Suisse First Boston elemzőjét. A harmadik helyre Tommy Erdei, az ABN Amro elemzője került a szavazatok alapján. A dobogóról már lecsúszva, de még pontszerző helyet elérve szerepel a magazin listáján Várkonyi Gergely az ING Baringstól, valamint Paolo Zaniboni és Robert Bonte-Friedheim, a Schroder Salomon Smith Barney két elemzője.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.