BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Félmilliárdos Eravis-profit

Nagyrészt négy szállodája eladásának köszönheti az Eravis Rt., hogy tavaly az egy évvel korábbihoz hasonló, 542,7 millió forintos nyereséget ért el. A társaságban az Arago részesedése eközben 75 százalékosra emelkedett.

Kevéssé vethetők össze az Eravis tavalyi eredményei az egy évvel korábbiakkal, hiszen időközben a társaság tevékenysége alaposan megváltozott. Az adózás előtti nyereség 542,7 millió forintot tett ki, ami 4,4 százalékos visszaesést jelent, de a profit forrásai alaposan kicserélődtek.
Mivel az Eravis tavaly csak az első öt hónapban működtette szállodáit, azután pedig a Hunguest Hotelsnek adta ezeket bérbe, így az utolsó hét hónapban már csak díjbevételekre számíthatott. Ennek nyomán a vagyonkezelővé avanzsált társaságnál a nettó árbevétel megfeleződött, s csak 1,48 milliárd forintot tett ki.
A költségek csökkenése viszont nem tartott lépést a bevételek visszaesésével, így üzemi szinten csak 123,3 millió forintos nyereség képződött, ami 64 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. A 75 millió forint körüli pénzügyi eredmény viszont nagyjából változatlan (jelentős részben egyébként Zalakerámia-részvények eladásán mutatkozó árfolyamnyereségből áll).
A profit legnagyobb része viszont a rendkívüli tételeknek köszönhető. A Harmat, a Kunigunda, a Flandria és a Góliát hotel eladása ugyanis 1,16 milliárd forintos bevételt hozott a társaságnak, miközben az ingatlanok könyv szerinti értéke csak 815 millió forint volt.
Az Eravis tegnap bejelentette azt is, hogy fő tulajdonosa, az Arago Befektetési Holding Rt. az eddigi 68,4-ről részvényátruházás útján 74,98 százalékra növelte részesedését. Korábbi hírek szerint az Arago tervei között szerepel egyébként az Eravis és az ugyancsak érdekeltségi körébe tartozó Hunguest Hotels összeolvasztása.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.