Lehúzott a Betonútépítő
Csoportszinten 2,4 milliárd forintos veszteséget halmozott fel tavaly a Pannon-Flax, ami a Betonútépítő Rt. számlájára írható. A tavaly decemberben öncsődöt bejelentő és azóta három hónapos fizetési moratóriumot kapott cég ugyanis közel két és fél milliárd forintos veszteséget mutatott ki.
A cég vezetői ezt elsősorban azzal magyarázták, hogy a Betonútépítő szűk profiljába tartozó útépítési munkát kapott, a többi megrendelésnél pedig sokkal több külső munkát kellett felhasználnia, így nem tudta a számára szükséges fedezetet kidolgozni. A Pannon-Flax vezetői közölték: bíznak abban, hogy a moratórium után a cég eredményesen működik majd, s nem lesz szükség a befektetés leértékelésére.
Maga a Pannon-Flax Rt. viszont meglehetősen sikeres évet zárt, ugyanis 140 millió forintos nyereséget ért el, ami csaknem háromszorosa az egy évvel korábbinak. A cég 3,74 milliárd forintos árbevételt könyvelhetett el, ami 25 százalékos bővülésnek felel meg.
Az alapanyagárak, illetve a dollár árfolyamának emelkedése meglehetősen hátrányosan érntette a társaságot, a közvetlen költségek így az árbevételnél gyorsabb ütemben nőttek. A közvetett költségek visszafogása, a hatékonyságjavítás viszont kiegyenlítette ezt a negatív hatást.
A társaság felhívta a figyelmet arra, hogy a befektetőknek jelentős mérlegen kívüli tételekkel is számolniuk kell. Az egyik fő tulajdonos, az FLM-Contra Kft. hitelére 600 millió forintos kezességet, a Betonútépítő Rt. eszközvásárlásának lízingdíjára pedig további 130 milliós kezességet vállaltak.


