BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Unit-linked gondok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Késve kért engedélyt az OTP-Garancia a felügyelettől arra, hogy az engedélyezettnél több részvényt vegyen matematikai tartalékának befektetésekor, ezért a PSZÁF megbírságolta. A probléma a unit-linked befektetésekhez kötődött, de ezeket egy törvénymódosítás időközben kivonta e tartalékkörből.

Ötszázezer forintnyi bírság megfizetésére kötelezte a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) -- egy korábbi döntését részben megerősítve -- az OTP-Garancia Biztosítót.
A hatóság eredetileg a biztosító korábban beküldött 2000. III. negyedévi jelentése alapján szabott ki büntetést, még decemberben. A jelentésből ugyanis kiderült: ebben az időszakban a Garancia matematikai tartalékának befektetése során 2,29 százalékkal több tőzsdei részvényt vett, mint az megengedhető (ezen eszközöknél maximum 10 százalék lehet a részvényarány).
A társaság ezután hivatalos válaszlevelében rámutatott: engedélyt kért az eltérés engedélyezésére, de kérelmére nem kapott választ a PSZÁF-tól.
A felügyelet ezzel szemben mostani, immár korrigált határozatában leszögezte: a Garancia a kérelmet elkésve (a befektetés végrehajtása után) nyújtotta be. Így a bírság összegét változatlanul hagyták. (A hatóság egyébként január óta 100 ezer és 10 millió forint közötti összegű pénzbüntetést szabhat ki egy mulasztás miatt egy biztosítóra.)
A Garancia vezetői korábban közölték: a unit-linked befektetési életbiztosítást kötött ügyfelek igényei alapján vettek a megengedettnél több részvényt. Január óta egyébként a probléma megoldódott, mivel a biztosítási törvény módosításának életbelépésével a unit-linkedhez kötődő összegek nem számítanak be a matematikai tartalékba.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.