BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Drágább kibocsátás

Az adott piaci körülmények között eredményes volt a Matáv-kötvények tegnapi aukciója, azonban a cég szempontjából nem volt éppen olcsó forrásbevonás. Így nem csoda, ha a felkínált 3 milliárdos pakettnek közel a kétszeresére érkezett jegyzési igény. Ugyanakkor a tegnapi árjegyzői árak alapján jóval magasabb, 11 helyett 11,2 százalék is lehetett volna a maximális hozam.

A Matáv 45 milliárd forintos kötvénykibocsátási programjának második lépcsője is eredményes volt. A maximális hozam 10,93 százalék lett, az átlag 10,89, de olyan befektető is volt, aki ajánlatát 10,79 százalékos hozam mellett nyújtotta be.
Az érdeklődés jóval erőteljesebb volt, mint nyáron, ám akkor a felkínált mennyiség 10 milliárd, most pedig csak 3 milliárd forint volt. A maximális hozamszint azonban most 114 bázisponttal magasabban alakult. Az 5,8 milliárd forint értékben leadott jegyzési igény közel kétszerese a felkínáltnak, túljegyzést most sem fogad el a kibocsátó.
Az ármegállapítás, illetve az aukció időpontja egyébként -- amennyiben néhány napos időintervallumot nézünk -- relatíve szerencsés volt, hisz ha a tegnapi árjegyzői árak alapján állapították volna meg a maximális hozamszintet, az már 20 bázisponttal magasabb lett volna. (Az ár meghatározásakor ugyanis a 2003/K államkötvény elsődleges forgalmazói árjegyzésének számtani átlagát vették alapul.) Ugyanakkor a tavaly nyári kibocsátáshoz képest drágán tudott forrást bevonni a távközlési óriás, hisz akkor 9,86 százalékos maximumhozam mellett nem jutott papír a befektetőknek, csak 9,8 százalékon fogadtak el ajánlatokat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.