Adóügyi kérdésekben a Gazdasági Minisztérium (GM) és a Pénzügyminisztérium (PM) szakértői már folytattak egymással egyeztetést -- tudta meg a Világgazdaság. A megbeszélés tényét lapunknak a PM jövedelemadók főosztályának vezetője, Juhász István is megerősítette, az ott elhangzottakról azonban nem kívánt részleteket elárulni. Azzal kapcsolatban viszont, hogy létezhet-e konkretizálódó javaslat, arra figyelmeztetett, hogy egy ilyen indítványt döntés előtt mindenképp a tárca illetékes főosztályai véleményeznének.
Klemencsics Márta, a minisztérium pénz- és tőkepiaci főosztályának irányítója határozottan cáfolta, hogy a befektetésekkel kapcsolatos adózás módosítására vonatkozó javaslattal foglalkoztak volna. Piaci hírek szerint a GM által kezdeményezett tőzsdeélénkítési program részeként még az idén évközi adótörvény-módosítással sor kerülne a januártól hatályos, a tőzsdei befektetések után fizetendő 20 százalékos árfolyamnyereség-adóról rendelkező személyi jövedelemadó-törvény módosítására -- esetleg a frissen bevezetett rendelkezés teljes eltörlésére.
Az Index internetes újság hétfőn arról számolt be, hogy kristályosodni látszik egy olyan álláspont, amely szerint abban az esetben, ha egy befektető másfél évi őrzés után adna túl papírjain, mentesülne az árfolyamnyereség-adó megfizetése alól, míg legalább féléves tartás után 50 százalékos adókedvezményre volna jogosult.
Klemencsics Márta nem tud ilyen tartamú indítványról, de véleménye szerint az egyébként sem érné el a célját (a tőzsde élénkítését), hiszen az adókedvezményt e szerint csak úgy lehetne igénybe venni, ha a magánbefektető "ráülne" a részvényére.
A PM-en belül többen is akadnak, akik úgy vélik, hogy jobb volt a befektetések adóztatásának korábbi rendszere, amikor ugyan adóbevétel nélkül, de az adóhivatal által látható módon álltak a tőkeszámlákon a pénzek -- tudtuk meg a szaktárcánál. Ugyanakkor mivel a költségvetési törvény ebből az adónemből milliárdos nagyságrendű bevételi tervet tartalmaz, korántsem lenne egyszerű az új rendelkezés visszavonása. Egy esetleges módosítás viszont csak úgy férne bele a parlament első féléves munkarendjébe, ha a javaslatot valamely más, már a T. Ház előtt lévő javaslathoz csatolnák.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.