BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Olcsón csomagol a Globus

Négymilliárd forintos szerződést írt alá csomagolóanyagok szállításáról a Globus. A társaság összes gyára számára együtt szerzi be a szükséges anyagokat, a hazai szállítók a korábbinál lényegesen kedvezőbb feltéteket biztosítanak, az ezáltal elérhető megtakarítás mértékét a konzervipari cég nem árulta el.

Négymilliárd forintos megrendelést írt alá a Globus konzervipari csoport csomagolóanyagok és fémcsomagolók beszerzésére -- tudatta a társaság a Magyar Tőkepiac pénteki számában. A közlemény szerint a Globus tavalyi árbevételének mintegy ötödére rúgó szerződés a nagyvevőket megillető kedvezményeket biztosíja a Globus számára. Jéhn József, a cég alelnöke elmondta: a csoport három gyára számára együtt szerzik be a szükséges anyagokat. Az új feltételek Jéhn szerint lényegesen kedvezőbbek a korábban érvényes kondícióknál. Mostantól ugyanis hazai gyártók szállítanak a Globus számára. Azt az alelnök nem árulta el, mennyi megtakarítást jelent a megállapodás.
A Globus vezetésének várakozásai szerint a csoport (vagyis az anyacég, a Deko és a békéscsabai üzem) az idei évben 25,9 milliárd forintnyi árbevételt és 950 milliós profitot termel majd. Jéhn szerint az idei év során a Globus nem számít jelentősebb rendkívüli tételekre, így a tervezett nyereség várhatóan tisztán a működésből adódik majd. Az operatív profitot a fentihez hasonló költségcsökkentő intézkedések tovább növelhetik.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.