BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sikeres Pénzpiaci-rajt

A CIB Alapkezelő 2000. évről szóló beszámolója szerint a négytagú alapcsalád vezető terméke továbbra is a CIB Kincsem volt. Az alapban tavaly év végén a legnagyobb súllyal szereplő részvény kissé meglepő módon a TVK volt. Beváltotta a hozzá fűzött reményeket a CIB Pénzpiaci áprilisi elindítása, a konstrukció nettó eszközértéke folyamatosan növekedett.

A CIB Kincsem a tavalyi évben 16-ról 20 milliárd forintra növelte nettó eszközértékét. Az alapban néhány napig 22 milliárd forint feletti összeg is volt, az év nagy részében azonban a tárgynapnak megfelelő, azaz 20 milliárd forint körül mozgott az érték.
A hazai kötvényalap szélesen diverzifikált eszközökkel kezdte a 2000. évet. Ezt azonban jelentős változások követték. A kedvezőtlen tőkepiaci klímában az alapkezelő jelentősen megnövelte az alacsony kockázatú termékek (bankbetét, kincstárjegy, MNB-kötvény) arányát. Csökkent az állam-, nőtt a vállalati kötvények súlya. A CIB Kincsem hagyományosan részvényeket is vásárol hozammaximálási céllal. Az év végén a kitettség 4 százalékos volt, melynek döntő részét akkor egy TVK-pakett adta.
Igazi sikerként értékelhető a CIB Pénzpiaci Alap tavaly áprilisi indítása. Az év végén 1,5 milliárd forintosra hízott alap eszközei nagyjából fele-fele arányban voltak kincstárjegyekben és MNB-kötvényekben. Az alapban mára 4,1 milliárd forint van.
Dinamikus növekedést mutatott fel a CIB Részvény is. A beszámoló időpontjában 1,3 milliárd forintos alapban 18 kibocsátó papírja volt, melyek 65 százalékot tettek ki a portfólióban.
A CIB Nemzetközi Alap nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A külföldi vegyes konstrukció nem ért el számottevő tőkeméretet, így hamarosan megváltozik a befektetési stratégia. CIB Európai Részvény Alap elnevezés alatt a fejlett nyugati piacokon fektet majd be.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.