Tegnapra megállt a feltörekvő piacok valutáinak esése a devizapiacokon. A múlt hét pénteken Argentínából kiindulva a legtöbb deviza nagyot esett a dollár, illetve az euró ellenében. Hétfőre azonban már lecsillapodtak a kedélyek. A forint tegnap 8,4 százalékkal állt a sávközép alatt, ami péntekhez képest egészséges erősödést takar. A zloty tegnap enyhén drágult ugyan, de még mindig 8-9 százalékkal múlt hét eleji szintje alatt forog. A brazil reált pedig a jegybank vette védelmébe, több ízben is interveniálva.
A piacot jelenleg leginkább az izgatja, hogy bekövetkezhet-e az 1998-as orosz válsághoz hasonló globális méretű pénzügyi krízis.
Jelenleg egyébként több helyen is húzódnak fundamentális okok az árfolyamesések mögött. Argentínában újfent nőtt a fizetésképtelenség valószínűsége, miközben Törökországban is komoly kételyek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy képes lesz-e az ország teljesíteni a Nemzetközi Valutalap (IMF) kondícióit. További rossz hír, hogy Argentínában a tegnapi három hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az állam csak 15 százalék feletti hozam mellett tudta eladni a papírokat, a két héttel korábbi 9,1 százalékkal szemben. Ez kellemetlen adósságcsapdába taszíthatja a dél-amerikai országot.
Bár a helyzet korántsem annyira akut, mint három éve Oroszországban, az mindenképp elgondolkodtató, hogy az úgynevezett emerging market indexekben az argentin értékpapírok képviselik a legnagyobb súlyt. Ezért amennyiben Argentína fizetésképtelenné válik, akkor kevés az esélye annak, hogy a többi feltörekvő ország ezt jelentősebb következmények nélkül átvészeli.
A Financial Times szerint egy ilyen valutaválság könnyen tovaterjedhet, amit a pénteki események is alátámasztanak. A múlt hét végéig ugyanis a piaci szereplők többsége elsősorban a hitelbesorolások alapján kereskedett a különböző devizákkal és kötvényekkel, de pénteken már a pánik jelei mutatkoztak. Ez részben azzal is magyarázható, hogy az utóbbi években több feltörekvő piaci ország -- köztük Magyarország is -- a rögzített árfolyamról áttért a tiszta lebegtetésre vagy szélesebb sávra. Ez a kötvényalapok szempontjából jelentősen növelte a kockázatokat, hiszen a hozamok változásából eredő rizikóhoz jelentős mértékű árfolyamkockázat is társult.
Zsoldos István, a Concorde Értékpapír Rt. makroelemzője szerint egyelőre elhárult a veszély. A forintot nem fenyegeti komolyabban semmi, hiszen Magyarországon nem volt fundamentális magyarázata a forint gyengülésnek.
Ez a kis megingás azonban abból a szempontból mindenképpen tanulságos volt, hogy ráébresztette a piaci szereplőket a tényleges kockázatokra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.