BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyugati fordulat

A múlt hét közepén némi fordulat mutatkozott a nemzetközi tőzsdéken. A már több mint egy hete folyamatosan lefelé csordogáló európai indexek többségének így sikerült minimalizálnia péntekre az öt kereskedési nap összességében mutatkozó veszteségét, az amerikai mutatók pedig még jobban is teljesítettek.

A hét első részét még a gazdasági recessziótól, illetve a profitok elolvadásától való félelem jellemezte, amit csak tetéztek az Argentínából érkező kedvezőtlen hírek. Csütörtökön azonban a Microsoft és a Motorola is a vártnál kedvezőbb eredményt, illetve tervet tett közzé, s ennek nyomán a Nasdaq egy nap leforgása alatt több mint 5 százalékkal ugrott meg. A tengerentúlról érkező hírek hatására az európai informatikai cégek részvényei is szárnyra kaptak.
Péntekre azonban ismét óvatossá váltak a befektetők, miután az Advanced Micro veszteséges negyedévet jelzett előre. Rontotta a hangulatot, hogy a júniusi kiskereskedelmi forgalom az elemzők által vártnál lassabb növekedést mutatott.
A budapesti részvénypiacon ismét bebizonyosodott, hogy a forgalom csak árfolyameséssel súlyosbítva tud némiképp növekedni. A BÉT forgalma ugyanis az előző hetinél 30 százalékkal magasabb, közel 16,5 milliárd forint lett. A BUX közben majdnem 1,7 százalékot vesztett értékéből. A vezető részvények 1-3 százalékos veszteséggel zártak. Ebben a kategóriában említhetjük meg a kevés nyertes között az Egist, amely -- alighanem a gyógyszeráremelés bejelentésének hatására -- legalább 1 százalékos árfolyam-gyarapodással örvendeztethette meg befektetőit.
A hét egyértelmű vesztese a magyar parkettről rövidesen eltűnő Eravis és a Skála lett. Előbbi árfolyama mintegy 29, utóbbié pedig 21 százalékkal morzsolódott le egy hét alatt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.