A részvénypiacok globális gyengélkedését jól mutatják az első fél évben lezajlott új kibocsátásokat összesítő legfrissebb adatok. A Dealogic piackutató cég felmérése szerint az első hat hónapban 234 milliárd dollár értékben dobtak piacra új részvényeket (illetve azokra átváltható kötvényeket), ami 32 százalékos visszaesést jelent az egy évvel korábbi adathoz képest. A tranzakciók száma mintegy 40 százalékkal csökkent, s alig haladta meg az ezret.
Különösen erőteljes csökkenés mutatkozik az elsődleges kibocsátások (vagyis tőzsdei bevezetések, IPO) piacán, ugyanis a nyilvánosság előtti megméretést újonnan vállaló cégek mindössze 48,5 milliárd dollár értékben dobtak piacra részvényeket, ami közel 60 százalékos zuhanást jelent. A tranzakciók száma hasonló mértékben esett vissza, s csak 325-öt tett ki.
A befektetők megnövekedett kockázatkerülését mutatja ugyanakkor, hogy a részvényre átváltható kötvények kibocsátása 74 százalékkal megugrott 2000 első hat hónapjához képest, s megközelítette a 90 milliárd dollárt. Ezen instrumentumok árfolyama a részvényeknél általában kisebb volatilitást mutat, hiszen állandó kamatjövedelmet biztosítanak, s kedvezőtlen körülmények között nem kell élni az átváltási opcióval.
Az adatok földrajzi eloszlásából egyértelműen kitűnik, hogy még mindig az amerikai piacok tartották a legjobban magukat. Az összes kibocsátás értéke (beleértve az IPO-kat és az átváltható kötvényeket is) az Egyesült Államokban csak 14 százalékkal csökkent egy év alatt, s ezzel a globális piac több mint felét az amerikai tranzakciók adták.
Ázsiában ezzel szemben 30 százalékkal esett vissza a kibocsátások értéke, Európa pedig kifejezetten gyászosan szerepelt, ugyanis lényegében megfeleződött a piac. Az öreg kontinensen mindössze 19,5 milliárd dollár értékben bonyolítottak le tőzsdei bevezetéseket, ami 60 százalékos visszaesést jelent.
A fentiek ismeretében aligha meglepő, hogy az idei első fél févben is az amerikai befektetési bankok maradtak a kibocsátások legnagyobb szervezői. Változatlanul a Goldman Sachs a listavezető, a bank 33 milliárd dollár értékben bonyolított le tranzakciókat, ami 14 százalék fölötti piaci részesedést jelent.
A Merrill Lynch 13,5 százalékos, a Salomon Smith Barney pedig 12,8 százalékos szeletet hasított ki magának. A Morgan Stanley -- mely pedig az IPO-k legnagyobb szervezője volt -- csak a negyedik helyig jutott. A legjobban szereplő európai befektetési bank a Credit Suisse First Boston lett a ranglista ötödik helyével.
Kizárólag az európai kibocsátásokat tekintve viszont a Goldman Sachs lekerült a dobogó legfelső fokáról, ami szakértők szerint az IPO-k és elsősorban a technológiai cégek kibocsátásainak megritkulásával magyarázható. A kontinensen a UBS Warburg könyvelhette el a legnagyobb értékű tranzakciókat, a svájci székhelyű befektetési bank piaci részesedése 13 százalékos volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.