Tovább drágulhat az olaj annak következtében, hogy az OPEC -- korábbi exportszűkítő döntése alapján -- szeptember 1-jétől napi egymillió hordóval kevesebb olajat értékesít. A piac stabilizálásában a kartell számít korábbi támogatóira, azaz például Mexikóra, Ománra, Norvégiára és Oroszországra -- válaszolta érdeklődésünkre Farouk Muhammed, az OPEC bécsi titkárságának illetékese.
Az energiahordozó árának várható emelkedésével viszont tovább csökken annak a valószínűsége is, hogy az üzemanyagok hazai jövedéki adója az idén emelkedjen. Ehhez ugyanis a rendelet szerint 90 napig 25 dollár alatt kellene maradnia a nemzetközi olajáraknak. (Viszont 2002. július elsejétől bárhogy alakul is az olajár, magasabb adómértékkel kell számolni.)
Ám ha nem erősödik tovább a forint -- vagy nem gyengül a dollár --, nem számíhatunk arra sem, hogy az árfolyamváltozás nyomán tompuljon a dollárban vett olajár magyarországi hatása. A keresztárfolyamok szerepét szemlélteti, hogy míg a hónap elején a magyarországi árak szempontjából meghatározó, 24 dolláros mediterrán árak mellett 221 forint volt a 95-ös benzin literje, ugyanilyen forint-dollár átváltási arányhoz tavaly áprilisban a 22 dolláros olajár mellett hasonló, azaz 225 forintos benzinár társult.
Az üzemanyagárak alakulásában egyébként nagyobb szerepük van a feldolgozás és az értékesítés költségeinek, a forgalmazó stratégiájának, valamint az adóknak, és kisebb a nyersanyag árának. Ez utóbbi változása az importőr szerződéseihez igazodva általában néhány hetes késéssel jelentkezik a benzinkutaknál.
Az energiahordozó árát terelgető OPEC előreláthatóan nem fog amiatt megkegyelmezni a piacnak, hogy tervezett lépése koránt sincs összhangban a tavaly márciusban megfogalmazott, nem hivatalos mechanizmusával. E szerint ugyanis csak akkor szűkíthetné, vagy bővíthetné kínálatát, ha kosárára 22 kereskedési napon keresztül a 22--28 dolláros sávon kívül maradna. Ám most erről szó sincs -- 22 dollár alá csak tavaly decemberben esett rövid időre a kosárár. Viszont tény, hogy a tagok által kívánatosnak tartott (s még kevésbé hivatalos) 25 dollártól már hetek óta elmaradnak az OPEC-árak.
Ez a jelek szerint nagyobb súllyal szerepel a szervezet döntésében, mint az, hogy -- a főként a felhasználói oldalt képviselő -- szakértők szerint koránt sincs szükség a kínálat visszafogására. Az olajárakat erősen befolyásoló észak-amerikai olaj- és üzemanyagkészletek például hetek óta csökkennek, semmi jele a téli készülődést jelző fűtőolaj-felhalmozásnak, s drágítják az energiahordozót a mostanra halasztott finomító-karbantartások is. Ráadásul egyelőre az a feltételezés sem igazolódott, hogy a világgazdasági fejlődés lassulása csökkenti majd az olaj iránti keresletet, azon keresztül pedig az árakat.
Az OPEC-tagok számára azonban vélhetőleg ennél fontosabb, hogy az elmúlt év szeptemberét 31 dollár fölötti árral nyitotta a kosárár, majd egy héttel később elérte a 34 dollárt is.
A nyersolaj világtermelésének mintegy 40 százalékát (exportjának pedig kétharmadát) adó kartell az idén már harmadszor szűkíti kínálatát. Februártól, illetve áprilistól összesen napi 2,5 millió barrellel szűkítette a kvótát, így a ma még érvényes, piacra dobható összmennyiség napi 24,2 millió barrel. Vagyis a mostani döntés azt jelenti, hogy a megállapodásban részt vett tíz tag (az ENSZ-ellenőrzés alatt álló Irak az Öböl-háború óta kimarad a szabályozásból) hivatalos termelése szeptember elejétől a legalacsonyabb szintre süllyed az ominózus 1999. áprilisi -- másfél éves jelentős áremelkedést kiváltó -- erős korlátozás óta.
Az utóbbi időben számos olajcég nagyobb energiát fordít a bányászatra és a kőolaj-kereskedelemre, s kivonja erőit az egyre kisebb hasznot hozó finomításból. Tény, hogy ma nagyobb üzlet olajat termelni, mint finomítani -- ismerte el Farouk Muhammed.
Az árak későbbi alakulása kapcsán nyitott kérdés még, hogy mennyire tartják be a kartell tagjai a kvótafegyelmet. Az itt mutatkozott lazaság miatt az elmúlt években gúny tárgya volt a szervezet, az utóbbi hónapok azonban a tagok egységesebb fellépéséről tanúskodnak. A kuvaiti olajminiszter minapi nyilatkozatában máris kijelentette, hogy országa tartja majd magát a szervezet döntéséhez. Az OPEC-titkárságtól kapott fenti válasz alapján bíznak a szintén a magas árakban érdekelt "pártoló tagságban" is.