BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyugodt Brau-számok

Valamelyest csökkenő összpiaci sörértékesítés mellett kissé növelte eladásait a Brau: a soproni társaság piaci részesedése 26,5 százalékról 27,8-re emelkedett az elmúlt év során.
A teljes árbevétel 14,453 milliárd forintot tett ki, sörértékesítésből 13,863 milliárd folyt be. Ez 14,4 százalékkal haladja meg a tavalyit, volumennövekedésben pedig 3 százalékot jelent.
Az amortizáció és az egyéb ráfordítások megugrása miatt az üzemi eredmény gyarapodása csak 5,7 százalékos lett, az operatív profit a fél év végén 1,6 milliárd forintot tett ki.
Szerény veszteséget könyvelhetett el a társaság a pénzügyi műveleteken, azonban a 35 millió forintos negatívum jócskán kisebb, mint az egy évvel korábbi 85,9 millió.
A cégcsoportnál nem jelentkeztek érdemi rendkívüli tételek, az adózás előtti eredmény kerek 10 százalékkal emelkedett. Az idén 1,570 milliárd forint, míg egy évvel korábban 1,427 milliárd volt.
A Brau rövid lejáratú hitelállománya 756 millió forinttal haladja meg a bázisidőszakot, az emelkedést az első fél évben végrehajtott beruházások és az osztalékfizetés miatti átmeneti pénzhiány indokolja. A hátrasorolt kötelezettségek között szerepel az anyavállalattól kapott 25 millió schillinges kölcsön, melynek visszafizetési határideje október eleje.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.