Újabb lépéssel került közelebb a Mezőgép a Skyjack-projekt megvalósításához. A társaság hétfői igazgatósági ülésén Linda és Frank J. Hazenfrantz körvonalazta a hazai gyártással kapcsolatos terveit. Ezek elméletileg már nem nagyon ütközhetnek akadályokba, hiszen mindketten a Skyjacket birtokló Linamar igazgatóságában is képviseltetik magukat.
Az elképzelések szerint az emelőkosaras munkaállványok gyártása már az idén októberben elindulhat, ami feszített tempót jelent ugyan, de megvalósítható. A negyedik negyedévben tehát már érezhető lesz némi árbevételi hatás, de a projekt teljes felfutása 2003-ra várható. Igaz, jövőre már 1,5 milliárd forintos árbevétel-bővülést remélnek a Skyjacktől átvett termelés révén.
Lapunk kérdésére Furár György, a Mezőgép pénzügyi igazgatója elmondta, hogy jelenleg az európai piacra szánt termékek gyártásának átvállalásáról született konkrét megállapodás. Ennek nagyságát nehéz lenne megbecsülni, de tényadatként a Skyjack 35 millió kanadai dolláros (6,4 milliárd forint) tavalyi európai exportja szolgálhat. Ez a korábban beharangozott 8-12 milliárd forintos árbevétel-növekedés felét jelenti csak, az észak-amerikai piacra szánt termékek gyártásáról csak később dönt a Linamar.
A Mezőgép többségi tulajdonosának elképzelései alapján azonban a hosszú távú tervekben ezzel is kalkulálnak. Linda Hazenfrantz ugyanis az igazgatóság ülésén kifejtette, hogy 40-60 millió kanadai dolláros (7,4-11,1 milliárd forint) árbevételtöbbletet vár 2003-ban. Az egész gyártásáthelyezésről bővebbet a Mezőgép augusztus 16-án tartandó befektetői tájékoztatóján tudhatnak meg az elemzők és a befektetők.