Az LB helybenhagyta a Fővárosi Bíróság (FB) tavaly novemberi elsőfokú ítéletét, így jogerősen elutasította a Mol által előterjesztett keresetet. A felperes a Gazdasági Minisztérium, a gazdasági miniszter és a kormány ellen lépett fel államigazgatási jogkörben okozott kár, illetve az alkotmányban foglalt tulajdonosi jogok megsértése miatt.
Az ítélet megszüntette a kormány elleni eljárást, mivel az nem költségvetési szerv, ezért nem perelhető. (A gazdasági miniszter vonatkozásában már korábban megszüntette az eljárást az LB.)
Az indokolás lényegében az FB határozatával egyező módon azt mondta ki, hogy a rendes bíróságnak nincs hatásköre a jogszabályok felülvizsgálatára, és ez alapján kártérítési felelősséget sem állapíthat meg.
A Mol 2000-ben benyújtott keresetét részben arra alapozta, hogy a gazdasági miniszter által a földgáz nagykereskedelmi árának meghatározásáról hozott rendelet a cégre vonatkozó egyedileg hátrányos döntés, mert Magyarországon csak a Molnak van engedélye az említett tevékenységre.
Felkai György, az olajtársaság kommunikációs igazgatója az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy az írásos ítélet kézhezvétele után döntenek a felülvizsgálati kérelemről, illetve az alkotmánybírósági eljárás kezdeményezéséről. Megítélése szerint a bíróság döntése értelmében Magyarországon nincs mód kártérítési követelésük érvényesítésére, az Alkotmánybíróság ugyanis csak elvi alapokon adhat igazat a Molnak.
A társaság korábbi közgyűlésén úgy döntött, hogy a tavaly 117 milliárd, az idén pedig várhatóan 130 milliárd forint veszteséget hozó gázüzletágban végzett tevékenységet három újonnan létrehozott társaságba helyezik át. Ezek eladásáról folyamatosan tárgyalnak az állammal, illetve piaci szereplőkkel. Felkai szerint a bírósági döntés nem befolyásolja az üzletág eladását.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.