BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Reform előtt a tőkepiac

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Korszerű, átlátható és kedvező kereteket biztosítanak a fejlődéshez a kormány által kedden elfogadott tőkepiaci jogszabályok. A értékpapírokról, az árutőzsdéről és a befektetési alapokról szóló törvényt felváltó, emellett számos jogszabályt módosító csomag -- a Pénzügyminisztérium reményei szerint -- előtérbe helyezi a befektetők védelmét.

Az elmúlt tíz év tapasztalatai mellett olyan aktualitások is alapul szolgáltak a tőkepiaci reformhoz, mint a devizaliberalizáció -- hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter egy tegnapi sajtótájékoztatón.
A joganyagból kiemelte a saját tőke mértékét meghaladó összegű hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok kibocsáthatóságát, a részvényesi meghatalmazott bővülő jogkörét, az értékpapír-kölcsönzés szabályozását és a Befektetővédelmi Alapra (Beva) vonatkozó rendelkezések közelítését az uniós feltételekhez.
A miniszter hangsúlyozta, hogy önmagában a szabályozási reform miatt nem élénkül meg a magyar tőkepiac, a jelenlegi tőzsdei válságot pedig a világgazdasági hangulattal magyarázta.
A javaslat mintegy tucatnyi jogszabályt módosít, köztük olyan különlegességek is szabályozást nyernek, mint a letéti igazolás és a letéti részvény.
Lapunk kérdésére Klemencsics Márta, a PM főosztályvezetője elmondta, hogy a csomag keretében a polgári törvénykönyv is módosításra került, elsősorban a dematerializáció és az értékpapírok átruházása körében.
Sáray Éva, PSZÁF ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy a felügyelet megfelelő eszközrendszert kap növekvő feladatainak teljesítéséhez.
Vida Mariann -- a Keler képviseletében -- arról tájékoztatott, hogy a dematerializáció előretörésével lényeges akadály hárulhat el a teljesítést követő elszámolási időszak rövidítése elől.
Idősebb Jaksity György, a Befektetési Vállalkozások Szövetségének főtitkára elmondta, hogy korábbi elképzeléseik nagy része bekerült az anyagba, de a Bevának történő nagyobb befizetések egyre nehezebb terhet rónak a piaci szereplőkre.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.