A forint a hét utolsó napján is a 8,00--8,44 százalékos sávban mozgott. Egy euróért 252,8--254,0, egy dollárért pedig 283,8--284,05 forintot kellett fizetniük a vásárlóknak. Az overnight forintpiacon továbbra is tart a likviditásszűke, az árak magasan, 12,60--13,00 százalékon maradtak.
A mostanában megszokott erősebb forgalom jellemezte a hazai másodlagos állampapírpiacot az elmúlt hét három kereskedési napján. A bankközi piachoz hasonlóan szerdán emelkedtek az árfolyamok. A nagyobb mértékű hozamesést követően azonban csütörtökön és pénteken enyhe visszarendeződés indult meg. A referenciahozamok így néhány bázisponttal szerdai szintjük felett zártak, igaz, még mindig jóval alacsonyabban, mint az azt megelőző pénteken.
Egész héten volt kereskedés a nemzetközi devizapiacokon. A hét első felében az euró jól tartotta magát a dollár ellenében, mert a piacon erősödtek a kamatcsökkentési várakozások. Az Európai Központi Bank csütörtökön lelohasztotta a kedélyeket, és ismét változatlanul hagyta irányadó kamatát. Ekkor az euró gyengülésnek indult ugyan, de az amerikai tartós fogyasztási cikkek rendelésállományának vártnál nagyobb mértékű csökkenése elbizonytalanította a dollárvásárlókat.
Pénteken azonban ismét az optimizmus kerekedett felül a piaci szereplőkben, és erőteljes dollárvásárlásokba kezdtek. Délután New Yorkban már csak 89,14 centet ért egy euró, egy dollárért pedig már 123,09 jent lehetett vásárolni. Ezzel -- heti viszonylatban nézve -- ötödik hete erősödött a dollár fő riválisai ellenében.
A rövidebb hét kisebb forgalmat hozott a Budapesti Árutőzsdén, a devizaszekcióban három nap alatt 5,51 milliárd forintnyi üzletet kötöttek. A dollárnak jól ment, egyhetes terminje 282,80-ra emelkedett, a novemberi lejárat 0,80 forintot ment, és így 284-re nőtt. Az eurólejáratok közül egyetlenként a decemberi határidő változott, ez 0,5 forintot drágult, 254-ig.