Új Winterthur-termékek
Piaci újdonság hazai, bérbe adott ingatlanokba fektető alapjuk, amelyet az Európa Ingatlanalappal és a CA IB Értékpapír Rt.-vel együttműködve kínálnak. Az itteni portfólió a jövőben jelzáloglevelekkel is kiegészül.
Holtzer Péter, a CA IB ügyvezető igazgatója elmondta: cége emellett még a pénzpiaci és a -- szintén újdonságnak számító -- közép-európai kötvényalap vagyonkezelésében működik közre. Utóbbi a magyar mellett 30 százalékban lengyel, 15 százalékban cseh (állam)kötvényekbe fektet. A többi alapot a Credit Suisse kezeli.
Az eszközalapok szabadon mixelhetők, a minimális vásárlási arány mindegyiknél 5 százalék. A vételi és eladási árfolyamkülönbség az új módozat folyamatos díjas variációjánál 1 százalék (évi 500 ezer forint felett 0), az egyszeri díjas lehetőségnél egymillió forint felett 0 százalék.
Mikó szerint a bevezetés indoka, hogy a unit-linked piac a mostani hanyatlás ellenére nőhet majd, s a kisebb biztosítóknak ráadásul amúgy is célszerű "árral szemben úszni". Az adókedvezmények miatt a piac a terrortámadás hatása ellenére is remélhetően felfut az év végére.
A Winterthurnál a tavaly június végéig 2,1 milliárd forintot kitevő unit-linked díjbevétel az idei első fél évében 1,4 milliárdra csökkent. Ezen belül az előző évi 1,7 milliárdos egyszeri díjas bevétel ez év júniusára 0,8 milliárdra "olvadt".
Holtzer szerint a részvényalapok az idén is veszteségesen zárhatnak, a részvénypiacokon 6-9 hónapon belül nem várható javulás. Az állampapíroknál -- 7-8 százalékosra tehető év/év infláció mellett -- 3 százalék körüli reálhozammal lehet számolni, szemben a tavalyi évvel. Az idén a külföldi alapokkal sem jártak jól a nemzetközi tőzsdék gyengesége és a forint felértékelődése miatt.
A Winterthur ez év júniusban 3,7 milliárd forint díjbevételt gyűjtött (szemben a tavaly jűnius végén regisztrált 2,7 milliárddal), amiből 1,75 milliárdot köszönhettek az élet és 1,95 milliárdot a nem élet ágnak.
A csoport nyugdíjpénztárainál -- amelyek vagyona augusztus végén 29,1 milliárd forint volt -- is vizsgálják a választható portfóliók bevezetésének lehetőségét. Az önkéntes kassza taglétszáma 56,14 ezer, a magánpénztáré 195,94 ezer fő volt.


