BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Cáfolt az államtitkár

Félreértés volt az a helyettes államtitkári nyilatkozat, mely arról szólt, hogy a Mol gázüzletágát a jövő év közepéig nem veszi meg az állam. A gázpiac liberalizációjának következő lépése 2003 elején várható.

A jövő év közepe előtt valószínűleg nem születik meg a megállapodás a Mol gázüzletágának eladásáról az olajcég és a kormány között -- jelentette a Bloomberg hírügynökség Hegedűs Évára, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkárára hivatkozva. Hegedűs azonban este lapunkkal közölte, hogy szavait félreértették, így a hírügynökség által közöltek nem felelnek meg a valóságnak. Az államtitkár állítja: nem is beszélt a gázüzlet értékesítéséről. E szerint gázügyben továbbra sem biztos semmi sem -- hivatalos nyilatkozat híján azt sem lehet tudni, hogy az állam egyáltalán megveszi-e a gázüzlet 51 százalékát. Annyi a tény, hogy a 49 százalékot külföldi stratégiai befektetők szerezhetnék meg. A Ruhrgas és a Gas de France már jelezte érdeklődését. A Mol árfolyama süllyedt a Blommberg-hír nyomán, a cáfolat pedig csak zárás után érkezett.
Hegedűs egy tegnapi konferencián ugyanakkor jelezte: a gázpiac megnyitásának első lépcsőjére 2003 elején kerülhet sor. Ekkor a legnagyobb fogyasztók -- a kereslet 25 százalékát jelentő cégek -- lehetőséget kapnak arra, hogy eldöntsék, honnan vásárolják -- nem szabott áron -- a gázt. Ezzel párhuzamosan létezik majd a lakossági piac, amelyet a Molnak és a gázszolgáltatóknak kötelessége lesz hatósági áron kiszolgálni.
A Mol eközben újabb kritikákat kapott Lengyelországban. Az olajszektor privatizációjáért felelős Nafta Polska új elnöke közölte: a magyar olajcég nem a legjobb jelölt a PKN Orlen 17,6 százalékának az elnyerésére. Mint mondta, a Mol győzelme ahhoz vezethetne, hogy meggyengül a PKN pénzügyi pozíciója és csökkennek fejlesztési lehetőségei.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.