BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyedül is megy Európának

Közel egy százalékkal magasabban zártak a főbb európai részvényindexek, pedig a kereskedés előtt megjelenő német GDP-adatok igencsak pesszimista hangulatot árasztottak. A jegyzéseknek ezúttal nem adott irányt a hálaadás miatt zárva tartó amerikai piac sem.

Az öreg kontinensen ezúttal ismét inkább a technológiai és a távközlési papírokat keresték. Az Infineon csaknem 10 százalékkal kapaszkodott feljebb, miután vezetője úgy nyilatkozott, hogy a mobilkészülékekbe való félvezetők iránti kereslet élénkülésének jeleit látja. A Nokia több mint 4 százalékkal drágult.
A British Telecom volt mobilcége, az MMO2 7 százalékot emelkedett, a Deutsche Bank ugyanis felvette a leginkább ajánlott európai papírok listájára. A legnagyobb belga pénzügyi cég, a Fortis viszont 5 százalékot esett, miután visszavett az éves nyereségre vonatkozó tervéből.
A szárnyaló olajárak alaposan megdobták a keresletet az orosz olajtársaságok részvényei iránt. A Lukoil és a Szurgut egyaránt több mint 6 százalékkal erősödött, az RTS dollárindex végül 5 százalékkal magasabban fejezte be a kereskedést. Prágában és Varsóban a nyugati trendnek megfelelően elsősorban a távközlési részvényeket keresték, a Cesky Telecom például közel 4 százalékkal drágult. A lengyel tőzsdén a Netia volt a sztárpapír, ugyanis 9 százalékkal ugrott meg, miután bejelentette, hogy külön prémiumot fizet azoknak a befektetőknek, akik felkínálják visszavásárlásra az általa kibocsátott kötvényeket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.