Gondokkal teli, ám mozgalmas évet hagynak maguk mögött a pénzvilág szereplői. Számottevő sikert csak a bankok értek el 2001-ben, a biztosítási szektor és az értékpapírpiac visszaesést kell hogy elkönyveljen - hangzott el a Bank & Tőzsde Pénzvilág 2001-2002 konferenciáján. Szász Károly, a pénzügyi felügyelet elnöke szerint a hatóság jól tudta követni a törvények módosítását. A közeljövőt elsősorban a tőkepiaci törvény és a pénzmosásra vonatkozó újabb feladatok határozzák meg. Fontosnak tartotta a piaci szereplők önvizsgálatát, hiszen - hangsúlyozta - még a szakma legjobbjai sem dolgoznak mindig tisztességes eszközökkel.
László Csaba, a K&H vezérigazgató-helyettese szerint szerint jövőre a hitelexpanzió folytatódására lehet számítani, ugyanakkor a betétnövekedés tovább lassul majd: a betét/hitel állomány a jelenlegi 146 százalékos szintről akár 120 százalék alá is süllyedhet. További fúziók, kivonulások várhatók. Hasonló a véleménye Utassy Lászlónak, a Magyar Biztosítók Szövetsége elnökének is. Olyan sikeres térnyerés, mint amilyen a Nationale-Nederlandené (N-N) volt, megismételhetetlen. A piac hangsúlyosabb átrendeződésére Utassy szerint csak akkor lehet számítani, ha az N-N csúcsidőszakában, 1992-1995 között kötött életbiztosítási szerződések lejárnak.
Fatér Gyula, a Befektetési Alapkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) elnöke szerint az intézményi befektetők - az alapok, a nyugdíjpénztárak és a biztosítók - fél évkor együttesen 1685 milliárd forintot kezeltek, ami a GDP 12, a lakossági megtakarítások 21 százaléka. Ez az új struktúrák előzmények nélküli megjelenése miatt nem tekinthető rossz aránynak. A tőkepiaci törvény itt is új távlatokat nyit, hiszen egyre inkább külön szakmaként jelenik meg a vagyonkezelés, ahol a szereplők már komplex feladatokat látnak el.
Benke Ákos, a CA IB Értékpapír Rt. elnök-vezérigazgatója szerint ténykérdés, hogy a helyi tőzsdék szerepe gyengül, az integrált pénzügyi szolgáltatások átnyúlnak a határokon. A Budapesti Értéktőzsde jövőjét a szolgáltatói jelleg erősítése, illetve az jelentheti, ha a kedvező árazás mellett a termékpaletta is számottevően bővül. Ezzel együtt a jövő évben még mindig tőzsdei kivezetésekben való részvétel lehet a tanácsadók egyik fő bevételi forrása. Martin Hajdú György, a Concorde Aquilla ügyvezető partnere a cégek regionális terjeszkedésében, az iparági konszolidációkban és a profiltisztító programokban vár jelentősebb tanácsadói szerepvállalást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.