Várhatóan december 20-án dönt a Konzumbank privatizációjáról a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) igazgatósága - értesült a Világgazdaság. Így év végén elvileg meg is kezdődhetnének a tárgyalások a három jelentkező - Magyar Külkereskedelmi Bank, Erste és IC Bank - közül kiválasztott pályázóval.
Információnk szerint azonban egyes állami érdekcsoportok egyre erőteljesebben lépnek fel azért, hogy mégse adják el a Konzumbankot. A társaság ugyanis állami kézben is nyereségessé vált, ráadásul az autópálya-finanszírozásnál - amely a kormányzat sikertörténetének számít - fontos feladatot lát el többtucatnyi beszállító kis- és középvállalat hitelezésével.
Úgy tudjuk, a három pályázó a részvények névértékére vetítve 110-115 százalék körüli árfolyamon adott be nemrég vételi ajánlatot. Csakhogy a jelentkezők ragaszkodnak az állami garanciavállaláshoz (vagyis ahhoz, hogy az esetleg később "kibukó", ma még felmérthetetlen rossz követelések elmaradt befizetéseit térítse meg a költségvetés később).
Ráadásul akad olyan pályázó is, amelyik "kimazsolázná" magának a társaságot, azaz csak bizonyos elemeket venne meg. A maradék "rosszabb bankrész" felszámolása és az ott maradó több száz munkatárs elbocsátása így az eddigi állami tulajdonosra hárulna.
A Konzumbank az idén év végén 1,11 milliárd forintos adózás előtti nyereséggel zárhat, igaz, ennek egy része korábbi általános kockázati céltartalék felszabadításának köszönhető. Decemberre saját erőből visszaállítják a jegyzett és a saját tőke korábban megbillent arányát. A hitelintézet mérlegfőösszege október végén 68,3 milliárd forint volt. Az ügyfélbetétek állománya 57,9 milliárd forintra, a hiteleké 45,8 milliárdra rúgott. A képet csak kicsit árnyalja, hogy az MFB 447 millió forint követelésre még mindig garanciát vállal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.