Váratlan fordulatot vett a BorsodChem (BC) tulajdonlása kapcsán a pénzügyi felügyelet által a CIB Bank ellen indított per. A közlemény szerint megállapodás született a PSZÁF és a bank között a folyamatban lévő jogvita lezárásáról. A CIB visszavonta fellebbezését, és elismerte a jogsértés tényét.
A nyilatkozat szerint a nyilvánosság nem értesülhetett arról, hogy a CIB Bank csak "látszólagosan" vállalt tulajdonosi szerepet a BC-ben, mert a rendelkezési jogot teljes terjedelemben átengedte az orosz Sziburnak. A bank elismeri azt is, hogy a felügyeleti eljárást nem kellően körültekintő magatartásával megzavarta, és ezáltal a PSZÁF törvényes érdekét megsértette.
Információink szerint a nyilatkozat tartalmi része lényegesen nem változott a bíróság által elfogadott dokumentumhoz képest, de számos megfogalmazást az egyezség megkötése érdekében finomítottak a felek.
Az ügy azzal kezdődött, hogy a CIB lehívta az írországi bejegyzésű Milford Holdings 24,8 százaléknyi BC-részvényére vonatkozó vételi jogot, egyúttal szintén vételi jogot engedett a Sziburnak. A PSZÁF a tisztességtelen verseny tilalmának megszegése miatt indított pert a Fővárosi Bíróságon a CIB ellen. Kezdetben az ügyben támasztható valamennyi követeléssel éltek, ezek között szerepelt a jogsértést megelőző állapot helyreállítása is. Időközben a Szibur egyik leányvállalata lehívta a vételi opciót, az osztrák CE Oil & Gas pedig sikeres vételi ajánlatot tett a BC-re, bár a érintett pakett továbbra is orosz érdekeltségben maradt.
Ezt követően a felügyelet módosította keresetét, már csak a jogsértés tényének megállapítását és a sajtó útján történő nyilvános elégtétel megadását kérte. Az elsőfokú bíróság alaposnak találta a keresetet, az ítélet ellen nyújtotta be most visszavont fellebbezését a CIB.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.